Tamara Drewe

Érdekes módon Stephen Frears (Pop, csajok, satöbbi, Gyönyörű mocsokságok) filmjét egyszerre ihlette a nagy brit regényíró, Thomas Hardy A lármás nyüzsgéstől messze című korai műve és egy képregény, amiből a firnyákos olvasó már sejtheti, hogy egy klasszikus szerkezetű, de modern végkicsengésű darabról lesz itt szó. Ehhez adott a csinos Tamara (Gemma Arterton, a legutóbbi Bond-lány, aki tényleg nagyon viccesen néz ki műorral pár flashbackben), egy, a feleségét folyton csaló sikeres krimiíró, annak pancser amerikai kollégája, egy izmos helyi fiatalember, egy arra tévedő, kissé zavarodott rocksztár a kutyájával, meg pár rakoncátlan tinilány és nagyon sok legelésző tehén, akik aztán így vagy úgy, de mind kavarnak valakivel.
 
A felállás – sőt a tempó és a hangulat is – sokban emlékeztet az elmúlt évek olyan nagy angol vígjátéksikereire, mint az Igazából szerelem vagy akár a Bridget Jones-filmek. Ez tulajdonképpen nem is nagy baj, csak ugye Stephen Frearstől kicsit többet vár az ember, mint valami könnyed vidéki kalamajka levezénylését, korrekt, de feledhető színészi alakításokkal. Persze lehet, hogy csak mi vagyunk randa kultúrsznobok, akiknek semmi sem elég jó, még Gemma Arterton forrónadrágba bújtatott formás feneke sem.