Fűrész 3D

olvasói
7/10 (38)
Lassan számon tartani is nehéz, hányadik részéhez érkezett a Guinness által hitelesítve is minden idők legsikeresebb horrorfranchise-a. Az alkotók azonban egy huszárvágással elegánsan megoldották a dolgot – ami egyúttal azt is jelenti, ...
...hogy a Fűrész-szériát is utolérte a végzete: immár kedvenc moralizáló szürreálbrutál tortúrafilmes franchise-unk aktuális folytatása is térhatású verzióban látható. A végzet másféle értelemben is utoléri a Fűrész-filmeket, hiszen a szóban forgó hetedik epizód állítólag az utolsó; ezzel a hírek szerint végleg kiszenved a kedves kis Jigsaw-kalandok sora. De ne keseredjünk el, hiszen a befejező rész a magyar rajongóknak igazi ajándék, mivel a Fűrész VI-ot annak idején nem tudták igazán kiélvezni – legalábbis nem nagyvásznon.
 
A Fűrész 3D-ben tehát újra beindul a trancsírgép, és végignézhetjük, hogyan próbálnak az alkotók túltenni a korábbi darabok kegyetlenkedésein, azaz az olyan nyalánkságokon, mint a melkassatu, a halántékfúró vagy a saját kézzel elkövetett konyhakéses hasműtét. Az utóbbi epizódok fantáziátlansággal bátran megvádolható forgatókönyvírói pedig erre a részre igazán összeszedték magukat, és egy már-már egészen eredeti sztorival trombitálták össze a régi bandát: ezúttal ugyanis a cselekmény elején az agyafúrt és leckéztetni mindig kész Fűrész korábbi halálos csapdakreációinak szerencsés túlélői találnak egymásra egy „osztálytalálkozón”. A csapat vezetője egy önsegítő tréner (szintén korábbi Jigsaw-áldozat), akinek azonban sötét titkokat rejt a múltja. 
firkász
2010.10.20
|
Saw 3D
amerikai-kanadai horror, 90 perc, 2010
Jigsaw és örököseinek/túlélőinek ámokfutása immár a hetedik részhez ért. A vérontás ezúttal már 3D-ben látható.
Rendező:

Kevin Greutert

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2010. október 29.
(4 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
A leghatalmasabb élőlény, amely valaha is létezett, most visszatér, hogy megküzdjön számos gigantikus szörnyeteggel ebben a földrengető folytatásban.
Filmek a TV-ben
18:10
Látomás
japán romantikus film, 2018
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
A kilencedik kapu
amerikai thriller, 1999
18:25
Jack Reacher: Nincs visszaút
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
18:35
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.