Az angol beteg

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (27)
Furcsa kis film ez, ahol a beteg nem is beteg, hanem égési sérült, és persze nem angol, hanem magyar, gróf Almásy László.
Almásy valóban élt, tényleg Észak-Afrikát és a sivatagot kutatta, azzal az apró különbséggel, hogy nem a briteknek, hanem a náci Németországnak dolgozott már a harmincas évektől, fényképeken kifejezetten csúnyának tűnik, és ahogy a film kapcsán többen is leírták, nem az arisztokratikus angol nőkhöz, hanem saját neméhez vonzódott - és állításával ellentétben még gróf sem volt. És ahogy a fenti apró változtatások is jelzik, a nemrég elhunyt Anthony Minghellát nem a tények, hanem egy sosem létezett romantikus verzió érdekelte, és mint ilyen, a film valójában jókora giccs, de így is roppant imponáló alkotás.
 
Nem is véletlen, hogy összesen kilenc (!) Oscar-díjat vihettek haza az Angol beteg alkotói, hiszen a több szálon futó, fordulatos történet, a felfokozott érzelmek, a második világháború vihara és sokszínűsége - szinte minden szereplő más országból érkezik, és még hindu tűzszerész is akad -, a csodás táj megtette a hatását. De miről is van szó? Hana, a francia-kanadai ápolónő súlyosan összeégett férfit helyez el egy toscanai romos kolostorban a második világháború vége felé. A beteg saját állítása szerint semmire sem emlékszik, még a nevére sem. Személyazonosságának egyetlen kulcsa egy könyv, amit nála találtak, tele levelekkel és térképekkel. Ezek alapján kiderül, hogy a beteg a magyar Almásy gróf, a híres Afrika-kutató, aki a Szahara eddig ismeretlen vidékeit térképezte fel - és beleszeretett kollégája gyönyörű feleségébe, s ez a szenvedély mindkettőjük vesztét okozta. És akkor még a gaz németekről, kanadai ügynökökről, élveteg angol hölgyekről és önfeláldozó indiai utászokról nem is beszéltünk...
2008.11.28
|
The English Patient
amerikai filmdráma, 164 perc, 1996
Almásy gróf Afrika-kutató utolsó évei: náci kollaboráns vagy szerelmetes világfi? Kalandos élet flash backben. Mindeközben Sebestyén Márta danol.
Színész:

Ralph Fiennes
(Almásy László gróf)

Juliette Binoche
(Hana)

Kristin Scott Thomas
(Katharine Clifton)

Willem Dafoe
(David Caravaggio)

Naveen Andrews
(Kip)

Colin Firth
(Geoffrey Clifton)

Julian Wadham
(Madox)

Jürgen Prochnow
(Muller őrnagy)

Kevin Whately
(Hardy őrmester)

Műsoron a TV-ben

Cinemax 2
 2020.07.23., csütörtök, 02:20

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(6 kép)


Filmek a TV-ben
18:05
A hegy
amerikai film, 2018
18:10
Hová tűntél, Bernadette?
amerikai vígjáték, 2019
18:20
Need for Speed
amerikai-angol-francia akciófilm, 2014
18:30
A rózsák háborúja
amerikai vígjáték, 1989
18:45
Vadon
amerikai film, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
14:30
Csizmás, a kandúr kalandjai
II. évad, 1. rész: Csizmátlan kandúr
14:30
Vadócok
2018, I. évad, 11. rész: A karton jövője
14:30
Mr. Bean
2015, III. évad, 60. rész: Jótékonyság
14:30
Rolie Polie Olie
amerikai animációs sorozat, 54. rész
14:32
Eszes Jess
I. évad, 12. rész
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.