Sorsügynökség

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (48)
Philip K. Dick sci-fi-szerző alkotásai híresek arról, hogy csak a legritkább esetben készülnek belőlük jól sikerült adaptációk. A Szárnyas fejvadász és talán Az emlékmás a két kivétel; tipikusabbak az olyan balfogások, mint A felejtés bére vagy a Next – A holnap a múlté.
A legnagyobb hiba, hogy a filmesek általában novellákat választanak, amiket nem tudnak megfelelően nagyjátékfilmmé duzzasztani (a Különvélemény esetében például soványka krimiszállal töltötték ki a réseket). A Sorsügynökségnél ugyanezen ok miatt lőnek ismét bakot.
 
Filmünk főhőse egy szimpatikus, kissé forrófejű, de karakán fiatal politikus, David Norris, aki épp azon van, hogy bekerüljön a szenátusba. Egy sorsdöntő beszéde elmondása előtt, igen érdekes körülmények között megismerkedik a gyönyörű Elise-szel. Később a sors úgy akarja, hogy ismét találkozzanak, ezt követően azonban nyugtalanító dolgok történnek. Furcsa, öltönyös-kalapos figurák tűnnek fel David életében, és még az is lehet, hogy elszakítják a szerelmétől. A férfi azonban nem adja fel. 
 
A Sorsügynökség egy nagyon szép szerelmi történet bájos pillanatokkal és idézhető riposztokkal („Ez szoknya? Azt hittem, öv.”). Másféle izgalmakat azonban nemigen rejt, ami azért sajnálatos, mert az alkotók szemmel láthatóan feszült thrillernek szánták. Ám némi eszetlen rohangálást leszámítva semmi igazán veszélyes nem történik ezen a vonalon, a film thriller része emiatt súlytalanná válik. Így ami marad nekünk, az a romantika – valószínűleg sokak bánatára és csak kevesek örömére. 
fürkész
2011.03.19
|
The Adjustment Bureau
amerikai krimi, 106 perc, 2011
Egy politikus szerelmes lesz egy balerinába, de ezt egyesek nem nézik jó szemmel, és megpróbálják elválasztani a szerelmeseket. Philip K. Dick agyszüleménye.
Rendező:

George Nolfi

Színész:

Matt Damon
(David Norris)

Emily Blunt
(Elise Sellas)

Terence Stamp
(Thompsonshoh)

Anthony Mackie
(Harry Mitchell)

Anthony Ruivivar
(McCrady)

John Slattery
(Richardson)

Michael Kelly
(Charlie Traynor)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2011. március 31.
(9 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A Die Krupps legutóbb a Front Line Assembly vendégeként járt nálunk, most azonban headlinerként érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
18:10
18:10
Mission Impossible
amerikai thriller, 1996
18:10
Szex és New York
amerikai romantikus vígjáték, 2008
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:20
Célkeresztben
amerikai thriller, 1993
Iszonyú látványos kalandfilm került tegnap a mozikba. Valós idő, magas feszültség: Léghajósok #leghajosok #moziajanlo #felicityjones #eddieredmayne #latvanyosfilm #kalandfilm #izgalmasfilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.