A gyerekek jól vannak

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (12)
Egy okos, érzelemteli, de mégis közérthető, széles közönség számára befogadható vígjáték néha aranyat ér. Igaz, lesznek olyanok is, akik Lisa Cholodenko filmjét színtiszta drámaként fogják értékelni, hiszen a nevetés mellé bőven jutnak könnyek is.
Adott egy középkorú, leszbikus pár, akik két okos és szeretnivaló tini, egy fiú és egy lány szülei, és akik abszolút különbözőségük ellenére majdnem boldogan élnek együtt, már ki tudja, mióta. A lány történetesen épp betölti a 18. életévét, és főiskolára készül valahol az ország (Amerika) másik oldalán, így logikusnak tűnik számára, hogy megtegye azt, amire öccse oly régóta próbálja rávenni. Megkeresi biológiai apját, vagyis azt a spermadonort, akitől – vagy akinek mintájától – annak idején mindketten fogantak. Az illető pedig kellemes meglepetés, egy jóképű és szimpatikus pasas.
 
Talán túl szimpatikus is, mert nemcsak a gyerekek, de a leszbikus pár nőiesebb tagja is hamar vonzódni kezd hozzá. Aláírjuk, az alaphelyzetre ráfogható, hogy mesterkélt, de a kifejtés semmiképpen nem az. Egyrészt Amerika legjobb karakterszínészeit láthatjuk a vásznon – Julianne Moore, Mark Ruffalo és a náluk szerepe szerint is picit szürkébb Annette Bening –, másrészt egy parádésan megírt, intelligens forgatókönyv mentén következetesen lefejtett, hihető és szerethető történetet. Bár minden fordulat nagyjából kiszámítható, és a szereplők által elkövetett hibákat már sokszor láttuk, az arányérzék és főleg a humor, amellyel mindezt Cholodenko elénk tárja, tényleg figyelemre méltó. És szívmelengető.
Vízer
2011.04.07
|
The Kids Are All Right
amerikai filmdráma, 106 perc, 2010
Nic és Jules boldog házasságban élnek és nevelik két gyermeküket, amíg a tinik fel nem kutatják spermadonor édesapjukat...
Rendező:

Lisa Cholodenko

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2011. április 14.
(7 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
18:05
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
18:05
Két nő és egy férfi
német vígjáték, 2012
18:15
Pata tanya: Baromi buli
amerikai-német animációs film, 2006
18:30
G-Force - Rágcsávók
amerikai családi kalandfilm, 2009
18:40
Az Amazonas kincse
amerikai akcióvígjáték, 2003
Gül Baba kulturális fesztivál mától vasárnapig. Türbe, rózsák, kiállítás és sok zene- Budapest és a török kultúra. #gulbaba #gulbabakultfeszt
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.