Vetítések

A tanú

est.hu:
10/10
|
olvasói
10/10 (3)
Bacsó Péter filmje még úgy is örökzöld tudott maradni, hogy egy elég meghatározott történelmi kor fricskájának készült. E mögött persze ott van az a szomorú tény is, hogy a hatalom és a kisember viszonya lényegében nem sokat változott az évszázadok során.
Hősünket, a gátőr Pelikán Józsefet még a kommunizmus legsötétebb évei alatt sem foglalkoztatja a politika, de a politika elkezdi foglalkoztatni őt. Szó szerint, ugyanis Virág elvtárs egy később teljesítendő szívességre hivatkozva beülteti Pelikánt megannyi intézmény vezető pozíciójába, csakhogy a feladatra alkalmatlan gátőr legjobb szándéka ellenére is újból és újból rámutathasson, hogy az egész kommunista rendszer egy túlméretezett bolondokháza. A forgatása után még tíz évig dobozban tartott szatíra semmit nem veszített a csípősségéből, és a mozikban vetített felújított kópiának köszönhetően a minősége jobb, mint újkorában.
viktoriacz
2018.10.31
|
magyar szatíra, 112 perc, 1969
Egy legendás film, mely sokáig dobozban hevert. Pelikán, a mocskos imperialista kém, a megátalkodott feketevágó, gátőr és szabotőr téblábolása a szocialista szellem vasútján. 2018-tól immár felújított változatban látható.
Rendező:

Bacsó Péter

Színész:

Kállai Ferenc
(Pelikán József)

Őze Lajos
(Virág Árpád)

Fábri Zoltán
(Dániel Zoltán)

Both Béla
(Bástya elvtárs)

Monori Lili
(Gizi)

Kézdy György
(Virág testőre)

Horváth József
(vasutas)

Rátonyi Róbert
(operettszínész)

Forgalmazza: Pannonia Entertainment Ltd.
Bemutató: 2018. november 8.

Vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(20 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
20:00
Végtelen útvesztő
amerikai horror, 2019
20:00
Kicsivel később
spanyol sci-fi vígjáték, 2018
20:00
Szép remények
angol-amerikai filmdráma, 2012
20:30
Mapplethorpe
amerikai életrajzi film, 2018
21:00
A tenger vadjai 2. - A zátony
amerikai thriller, 2009
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.