3D vetítések

Star Wars I. - Baljós árnyak 3D

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (18)
1999-ben talán még a Happy Gang feloszlását sem előzte meg olyan türelmetlen várakozás, mint a Star Wars-széria újjáélesztését. Ezzel szemben – kasszasiker ide vagy oda – a Baljós árnyak finoman szólva is megosztotta a közönséget.
Egyesek a karakter nélküli karaktereket, míg mások a színészi teljesítményt vagy éppen a „banális sztorit” kifogásolták. A legélesebb bírálat azonban Jar Jar Binks kapcsán érte a visszatérő művet. Sőt talán az az állítás sem túlzás, miszerint animált figurát Pikachu óta nem övezett ekkora gyűlölethadjárat. A tepsiszájú gungan ripacskodását leszámítva azonban az ominózus előzményepizód – mai szemmel nézve – némileg rácáfol legfőbb kritikusainak véleményére. Ezt maga a Star Wars szellemi atyja, George Lucas sem gondolhatta másként, így 3D-ben is elkészítette a szóban forgó művet.
 
Azzal még a klasszikus trilógia rajongói B-közepe sem vádolhatja a Lucasfilmet, hogy a Baljós árnyak ne lett volna átkozottul látványos, így nagy ballépésre a 2012-es verzió esetében sem számíthatunk. És ha netalántán a történet felelevenítésre szorulna: a Kereskedelmi Szövetség csatahajóival blokád alá veszi a Naboo bolygót. A főkancellár utasítására két jedi lovag, bizonyos Qui-Gon Jinn és tanítványa, Obi-Wan Kenobi tűnik fel a színen, hogy rendezze a konfliktust. Mindeközben kényszerleszállást hajtanak végre a Tatooine-on, ahol találkoznak az ifjú kora ellenére is karrierista Anakinnal (aki ekkor még köszönő viszonyban sincs a lélegeztető bukósisakkal).
kirsch
2012.02.03
|
Star Wars: Episode I. - The Phantom Menace 3D
amerikai sci-fi, 136 perc, 1999
Amikor a Fekete Gézengúz még tündibündi, aranyszőke kisgyerek volt... Gaz erők fenyegetik a zöld bolygót, de két hős Jedi egy nyúlformájú segítségével mindent megold. Egyelőre..
Rendező:

George Lucas

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2012. február 9.
(34 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
23:10
Amerikai pszicho
amerikai-kanadai filmdráma, 2000
23:20
Én, a nő és plusz egy fő
amerikai vígjáték, 2006
23:20
13 óra: Bengázi titkos katonái
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
23:30
Vasember - Technovore ébredése
japán animációs kalandfilm, 2013
23:35
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.