Az ajtó

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (34)
Valamikor a 60-as években új környékre költözik a középkorú írónő, Magda és férje, s az új, nagyobb házat az asszony nem tudja egyedül rendben tartani. Egy, a közelben lakó idős nőtől kérnek segítséget. Emerenc olyan különös és...
...titokzatos figura, mint a neve. Szinte a durvaságig kemény és őszinte; a „gazda” lakásában adódó teendőket ugyan tökéletesen látja el, de csak a saját szabályai szerint hajlandó eljárni. Nem hallgat senkire, ellenben ő maga szívesen parancsolgat, és nem tűr ellenvetést. Egyik legfurcsább szokása, hogy háza ajtaját mindenki előtt zárva tartja, lakásába senkit sem enged be. Mindezen előzmények ellenére az író- és a házvezetőnő között szokatlan barátság fejlődik – a szóban forgó, Magda előtt kitáruló ajtó így lassanként átvitt jelentésre tesz szert.
 
Nemzetközileg talán legnépszerűbb direktorunk, Szabó István hat évvel a Rokonok után ismét egy nagy magyar regény (ezúttal Szabó Magda azonos című műve) alapján forgatott. Szabó késői filmjeiben (főleg az 1999-es A napfény ízében) az eltúlzott esztétizálás figyelhető meg, és a rendező most is ebbe a hibába esett. Az ajtó fekete-fehér flashbackjeivel, kavargó természeti képekkel operáló jeleneteivel, a szépelgő aláfestő zenével és a vége főcím alatt futó képsorokkal többször is átlépi a giccshatárt. Szabó új munkája mégis érdemes mű, hiszen érdekfeszítő cselekményével kedvet csinál a könyveredeti elolvasásához, Emerenc szerepével pedig emlékezetes lehetőséget biztosít az ahogy mindig, úgy most is csodálatos Helen Mirrennek. 
fürkész
2012.03.02
|
The Door
magyar-német filmdráma, 98 perc, 2012
Elfoglalt fiatal írónő - Magda, aki küzd, hogy megbirkózzon a házimunkával - felvesz egy házvezetőnőt, Emerenc-et, aki megbízható, de különc figura. Makacs, szabadszájú, és a munkaadója véleményének kirívó semmibevételével néha bolondnak is tűnik.
Rendező:

Szabó István

Színész:

Martina Gedeck
(Magda)

Helen Mirren
(Emerenc)

Eperjes Károly
(Tibor)

Koncz Gábor
(hadnagy)

Marozsán Erika
(Grossmann Évike)

Börcsök Enikő
(Sutu)

Szirtes Ági
(Polett)

Andorai Péter
(Brodarics)

Kovács Lajos
(szerelő)

Forgalmazza: Mokép
Bemutató: 2012. március 8.
(10 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
18:05
Túl szexi lány
amerikai vígjáték, 2018
18:10
A Da Vinci-kód
amerikai thriller, 2006
18:15
Arany cseppek
lengyel animációs film, 2015
18:15
Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész
amerikai-angol kalandfilm, 2010
18:15
Szerelem a csillagok alatt
kanadai romantikus vígjáték, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.