Cosmopolis

est.hu:
6/10
|
olvasói
5/10 (21)
A Cosmopolisban egy fiatal milliárdos egy napját figyelhetjük, melynek során az apokaliptikus nagyváros egyik feléből akar eljutni a másikba hófehér luxuslimuzinja védőburkában, miközben a legkülönfélébb emberek járulnak elébe.
A férfi ugyan (térben) egyre közelebb kerül céljához, ám eközben – az autón kívül és belül is – egyre nagyobb lesz a káosz. David Cronenberg szinte közvetlenül a színtelen-szagtalan Veszélyes vágy után jelentkezik újabb művével. A Cosmopolis kecsegtető előjelei alapján az alkotó új munkájával visszatalálhatott volna arra az útra, amit a Karambollal hagyott el. A rendező most is egy kultszerző, ezúttal Don DeLillo regénye alapján dolgozott, mely rokona Ballard Karamboljának: hasonlóan futurisztikus és technicista, sőt még egy bizonyos fajta fétis is megfigyelhető benne, csak az autóbaleset-megszállottakkal ellentétben a Cosmopolis főhősének fétise – egyebek mellett – épp a sérülések elkerülése. 
 
Cronenberg új alkotására azonban nagyon nehéz nem kísérleti filmként tekinteni: rendkívül steril, képileg a már-már abnormálisan szimmetrikus kompozíciók uralják. Jelentős része egy limuzin belsejében játszódik, ahol a színészek (akik jórészt a kapitalizmusra, a közgazdaság szabályaira és magára az életre vonatkozó axiómákat és egyéb magvas gondolatokat vágnak szemérmetlenül a néző arcába) nem átélhető jelenetek szereplői, inkább egy-egy bizarr performance résztvevői. A Cosmopolist így érdekes figyelni, de nem lehet mesterműnek tekinteni – vagy akár csak komolyan venni... 
fürkész
2012.05.29
|
Cosmopolis
francia-kanadai-olasz-portugál filmdráma, 108 perc, 2012
A film egy huszonéves, milliárdos tőzsdeügynök 24 óráját meséli el, aki egy reggel úgy dönt, hogy a város másik végébe hajt hajat vágatni, a kényszerű pihenőkkel tarkított út közben szép lassan elveszíti összes vagyonát, sőt egy bérgyilkossal is dolga támad.
Színész:

Robert Pattinson
(Eric Packer)

Jay Baruchel
(Shiner)

Samantha Morton
(Vija Kinsky)

Paul Giamatti
(Benno Levin)

Juliette Binoche
(Didi Fancher)

Sarah Gadon
(Elise Shifrin)

Mathieu Amalric
(André Petrescu)

Kevin Durand
(Torval)

Emily Hampshire
(Jane Melman)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2012. május 31.

Műsoron a TV-ben

Film Mánia
 2019.06.07., péntek, 21:00
 2019.06.08., szombat, 16:50
Film Cafe
 2019.05.26., vasárnap, 17:00
 2019.05.28., kedd, 18:55

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(5 kép)


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
Szo
25
18:05
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:10
Odd Thomas - A halottlátó
amerikai thriller, 2013
18:10
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:15
Pinokkió
olasz-német mesefilm, 2013
18:25
A púpos
olasz-német-francia filmdráma, 1997
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.