Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D
|
olvasói:
8/10 (21)
Gyönyörű barátság kezdete volt, amikor az 1997-es Men in Black – Sötét zsarukban egymásra talált a földönkívüli ügyekben utazó különleges ügynök, K (Tommy Lee Jones) és újonc társa, J (Will Smith). J-nek azonban a veszélyes...
...marslakókon, fenyegető űrlényeken és egyéb intergalaktikus terroristákon kívül immár másodjára kell megküzdenie mentoráért. Míg a 2002-es második részben K-t a postahivataltól kellett visszahódítania a Föld megmentése érdekében, addig a 3D-ben érkező újabb opusban – melyre pont kétszer annyit, kereken tíz évet kellett várnunk, mint az első folytatásra – még messzebbre kell mennie.
 
Ezúttal ugyanis K egy időhurok miatt eltűnik, és kiderül, hogy mindez azért történt, mert egy gonosz földönkívüli bűnöző megváltoztatta a múltat és meggyilkolta a szűkszavú alienvadászt. J tehát felkerekedik, azaz visszautazik az időben (pontosabban szó szerint időugrást hajt végre), egészen 1969-be, hogy mindössze 24 óra leforgása alatt egyrészt megmentse kedvenc társát (a fiatal K-t a szintén igen meggyőző és Tommy Lee Joneshoz hasonló kisugárzású Josh Brolin játssza), másrészt magát a Földet, hiszen annak jövője ezúttal sem képzelhető el K nélkül. 
 
Az ismét Barry Sonnenfeld rendezésében készült Sötét zsaruk 3. akció/sci-fi/vígjátékba oltott buddy movie-ja tehát a korábbi alien-vonalat a mindig nyerő időutazással erősíti. S habár 2002 (pláne 1997) óta sok minden változott, abban biztosak lehetünk, hogy kedvenc fekete öltönyöseink megint előkapják párszor a varázslatosan villanó neutralizálót. 
firkász
2012.05.21
|
Men in Black III 3D
amerikai vígjáték, 105 perc, 2012
J ügynök visszautazik a hatvanas évekbe az időben, hogy megakadályozza társa, K meggyilkolását.
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2012. május 24.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 20., hétfő

Bernát, Felícia

Sötétségben - Star Trek 3D

amerikai sci-fi, 129 perc, 2013

A nagy Gatsby 3D

amerikai romantikus filmdráma, 143 perc, 2013

A mennyországot választom

olasz életrajzi film, 125 perc, 2010

Emberrablás

dán thriller, 99 perc, 2012
22:25
Mr. Brooks
amerikai krimi, 2007
22:30
Hull a pelyhes
amerikai vígjáték, 1996
22:30
Férfias játékok
amerikai akcióthriller, 1992
22:35
Legenda vagyok
amerikai akcióthriller, 2007
22:40
A levendula illata
angol romantikus filmdráma, 2005
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.