Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

StreetDance 2 3D
|
olvasói:
7/10 (9)
Míg az amerikai táncfilmek már a Dirty Dancing óta a szegény fiú és gazdag lány párosára épülnek – bár a Flashdance-ben a lány volt csóró, de a képlet ugyanaz –, addig az angolok az elvileg össze nem illő stílusok csodás találkozására koncentráltak.
Az első StreetDance-filmben az utcai tánc és a balett ütközött meg, most a salsa és még néhány más műfaj lép a ringbe.
 
Az első StreetDance-moziból főleg arra emlékszem, hogy nem voltak benne szép lányok, ami nem csoda, hiszen Angliában játszódott, és nyilván a film készítői is érezték ezt a hiányosságot, így a korábbi főszereplőket nagyrészt elfelejtve eleve úgy írták meg az új sztorit, hogy fél Európa szebbik fele beleférjen. Történik ugyanis, hogy egy ambiciózus amerikai táncos (az atlétikus felépítésű Falk Hentschel) csúnyán leég a legjobb brit csapat, az Invincible előtt, és hogy visszavágót vehessen, új, kutyaütő menedzserével európai körútra indul, hogy összeszedje a létező legjobb csapatot, és megtalálja azt a stílust, amivel végre győzhet. Hogy mindenkit megnyugtassunk, nem túl csavaros terve sikerrel jár, és előkerül a lány, aki végre felpezsdít mindent: a salsás csaj, a tényleg elképesztően gyönyörű Sofia Boutella. 
 
Ahogy az első rész, ez is 3D-ben készült, és mint ilyen, korrekt darab, ráadásul a jól megkomponált táncjeleneteket nem vágták agyon, így láthatjuk, hogy valódi, remek táncosok az előadók, és természetesen nem a történet a film erőssége, de aki erre jegyet vesz, az már rég tudja mindezt! 
 
Vízer
2012.06.22
|
StreetDance 2 3D
angol-német zenés film, 85 perc, 2012
Miután egy csapat táncos megalázó vereséget mér rá, Ash úgy dönt, összeszedi a világ legjobb utcai táncosait egy visszavágóra.
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2012. június 28.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 26., vasárnap

Fülöp, Evelin

Tajtékos napok

francia romantikus filmdráma, 125 perc, 2013

Szex az ex után

kanadai vígjáték, 98 perc, 2012

Halálos iramban 6. 2

amerikai akciófilm, 130 perc, 2013

Lotte és a holdkő titka

észt-litván animációs film, 75 perc, 2011
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:10
Nora Roberts - Bukott Angyal
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:15
Vasárnap soha
amerikai-görög vígjáték, 1959
18:20
True Lies - Két tűz között
amerikai akcióvígjáték, 1994
18:25
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.