Az ármánnyal és szerelemmel fűszerezett kosztümös karriertörténet nem az Alkonyat-fanoknak készült, mégis nehéz elképzelni, hogy bárki másból (mármint a Pattinson-jelenségre kevésbé fogékony átlagnézőből) heves érzelmeket váltson ki ez a kisköltségvetésű Maupassant-adaptáció. Nem voltunk ott, de erős a gyanúnk, hogy izgalmasabb lehetett az Andrássy úton leselkedni a vámpírfiú után 2010 tavaszán, mint végigülni a korosodó elsőfilmes angol rendezőpáros moziját, ami sajnos a Pattinsont támogatni hivatott erős (elsősorban női) szereplőgárda (Uma Thurman, Kristin Scott Thomas, Christina Ricci) ellenére is vérszegényre sikerült.  
 
Maupassant 1885-ös regényének címszereplője, George Duroy a nagy realista regények hőseivel rokonítható, de ő már egy másik kor gyermeke: sokkal gátlástalanabb, mint Julien Sorel és Rastignac, ráadásul semmihez nem ért, illetve egyvalamihez: a nőkhöz. Ágyról ágyra lépeget egyre feljebb a társadalmi ranglétrán a nyolcvanas évek Párizsában, gyűrött lepedőt és összetört szíveket hagyva maga mögött, és végül mindent elér, amire valaha vágyott – vagyis majdnem mindent… 
 
A már sok feldolgozást megélt sztori többféle értelmezést is kínál, ám az alkotók a legkönnyebb utat választották: a felszíni cselekményre összepontosítanak, de még azt sem sikerül eléggé összerántaniuk. A legnagyobb hibát mégis Pattinson-nal követték el: egyszerűen nem hisszük el az általa alakított szépfiúnak, hogy az a sok okos és szép nő mind őt akarja – persze más lenne a helyzet, ha tudnánk, hogy a decens hölgyek látták az Alkonyatot.