A házban

...töltött délutánról írt egyszerre szarkasztikus és pikáns beszámolót, amit a „folyt. köv.” szavakkal zárt. Germain pedig olyannyira áhítja a folytatást, hogy különórákon kezd el foglalkozni az ígéretes írópalántával, akit további alkotásra biztat. Claude így folytatja a leskelődést és az írást, ám a várva várt folytatásokért cserébe egyre több mindent követel tanárától, ahogy egyre nagyobb mértékben avatkozik bele a mit sem sejtő „karakterek” életébe is.
 
François Ozon ezúttal olyan művel állt elő, mely saját korábbi alkotására, a Swimming Poolra rímel, de (a filmbeli) valóság és (a filmbeli) fikció vegyítésével, továbbá játékos önreflexiójával A házban eszünkbe juttathatja az olyan opusokat is, melyekben a hősök maguk alakítják a sztorit (A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot, Alex és Emma - Regény az életünk).
 
A rendező (miközben az alkotó hatalmáról és a kukkolás varázsáról mesél) Claude-ban tulajdonképpen saját portréját rajzolja meg, míg Germain a közönséget szimbolizálja – ők ketten a végén ráadásul abszolút tettestársakká válnak. A film pedig eközben nemcsak szórakoztató, lebilincselő és elgondolkodtató, de izgalmas is, mivel a legtöbb könnyed, önreflexív darabtól eltérően itt nagyon is van tétje a játéknak; hiszen mint tudjuk, a fantázia és a vágy veszélyes dolog.