A burok

olvasói:
6/10 (47)
Miközben Stephenie Meyernek a romantikus regényt a vámpírtörténetekkel összeházasító Alkonyat-sagája hatalmas hisztit generált, addig az amerikai írónő 2008-as, magyarul is megjelent könyve, A burok sokkal kisebb figyelmet…
…keltett, holott kb. ezerszer jobb, mint a szerelmes-vámpíros tinisztorik. A filmesek azonban éles szemmel felfigyeltek a Twilight-opusokat követő műre – melyben a szerző a romantikus történetet az inváziós/testrablós sci-fivel vegyíti igen izgalmas és átélhető módon –, és egy olyan rendezőre, Andrew Niccolra (Gattaca, Lopott idő) bízták az adaptációt, akinek mind a tudományos-fantasztikus műfajban, mind az érzelmek ábrázolásában nagy tapasztalata van.
 
A közeli jövőben játszódó A burokban a világűrből érkező idegen lények, ún. lelkek foglalják el nemcsak a Földet, de az emberek testét és elméjét is, burokként, gazdatestként használva azt. A Vándor nevű lélek több korábbi, más bolygón megélt élete után ezúttal egy Melanie nevű fiatal nő testébe kerül, aki az ellenállók egyik tagja volt.
 
Ám különös dolog történik: Vándor azt veszi észre, hogy Melanie nem hajlandó eltűnni az agyából, így ő is érzi és átéli a nő korábbi, sőt jelenlegi élményeit, érzéseit, emlékeit. A két személyiség lassanként szövetséget köt, és elindulnak megkeresni Melanie hozzátartozóit. Ennek során nemcsak egy veszélyes hajsza vár rájuk (miután az idegenek üldözőbe veszik őket), hanem egy egészen különös szerelmi sokszög is, hiszen a testéből kitúrt embernek „előző” életében volt egy szerelme... 
firkász
2013.03.25
|
The Host
amerikai sci-fi, 125 nyelv_minute, 2013
Az Alkonyat írónője most a testrabló idegeneket veszi górcső alá. Egyikük emberi testben lesz szerelmes kicsiny bolygónkon.
Rendező:::

Andrew Niccol

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. március 28.


Film premierek

Pappa Pia

magyar musical, 90 perc, 2017
Játék
A Tom Cruise főszereplésével készült film elképesztő megtörtént eseményeken alapul: hőse egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
18:05
Puszta formalitás
francia-olasz krimi, 1994 (feliratos)
18:25
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:45
Száműzve
lett-litván háborús film, 2016 (feliratos)
18:55
19:00
Kontroll nélkül
angol akcióthriller, 2014
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.