Likvidálva

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (2)
Ben Logan Belgiumban dolgozó amerikai, aki egy biztonságtechnikai cég minőségellenőreként tevékenykedik. Volt felesége halála után ő neveli kamaszlányát, akivel meglehetősen ellenséges hangulatban telnek a napjaik.
Váratlan egységbe kovácsolja őket azonban, amikor egy nap Ben bemegy a munkahelyére, és annak csak hűlt helyét találja. Titokzatos erők nemcsak az irodát pucolták ki, de kitörölték a férfi teljes céges levelezését, eltüntették a bérkifizetések nyomait – sőt úgy tűnik, a kollégákat is, és most Benre és lányára vadásznak. 
 
Hősünknek így amellett, hogy ki akarja deríteni, mi áll a rémálom hátterében, menekülnie kell, és persze védeni saját és lánya életét. Mindez pedig meglepően jól megy neki, ezért fel is merül a gyanú, hogy talán több egyszerű mérnöknél; s ennélfogva az összeesküvés szálai is magasabb körökbe vezetnek, mint elsőre gondolnánk. 
 
A német Philipp Stölzl nemzetközi sztárgárdával megvalósított filmje paranoiathrillerbe oltott pergő, sodró lendületű és a nyomozás izgalmával feldúsított akciófilm, melynek cselekménye erősen emlékeztet a 2011-es, Liam Neeson-féle Ismeretlen férfiére. A szürreális alapszituáció (az identitás eltörlése és az elveszettség érzése egy idegen városban) és egyéb hasonló motívumok mellett a központi figurát megformáló Aaron Eckhart olyan jól hozza az értelmiségi akcióhős prototípusát, hogy sikerrel lép Neeson örökébe. Ha kicsit több gondolat lenne benne, a Likvidálva még „a XXI. századi A Keselyű három napja”-címet is kiérdemelhetné. 
fürkész
2013.04.05
|
The Expatriate
amerikai-angol-belga-kanadai akciófilm, 100 perc, 2012
Egy CIA-ügynök menekülni kénytelen a lányával, miután a cége nemzetközi összeesküvéssel vádolja meg őt.
Rendező:::

Philipp Stölzl

Színész:::

Olga Kurylenko
(Anna Brandt)

Aaron Eckhart
(Ben Logan)

Liana Liberato
(Amy Logan)

Alexander Fehling
(Floyd)

Forgalmazza: ADS Service
Bemutató: 2013. április 11.
(10 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:15
Csábító nyári gyakorlat
amerikai-kanadai romantikus film, 2016
18:20
Az árnyéktalan rúgás mestere
kínai kungfufilm, 2016
18:25
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:40
18:45
Túszdráma
amerikai-német akcióthriller, 2005
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.