Vasember 3.

olvasói
8/10 (57)
A Vasemberben az a jó, hogy ő a legkevésbé szuper szuperhős. Eleve nincs szuperképessége, hiszen ereje eszében, páncéljában és kütyüiben rejlik, ami ugyan Batmanről is elmondható, de a denevérember gáncsnélküli lovag, míg vasat viselő társa…
…minden részben nagyon is esendő, most meg pláne. Érdemes erre a Vasemberre ezúttal is nagyon odafigyelni, hiszen, ha minden igaz, a címszereplő Robert Downey Jr. szerződése lejártával utoljára ölti magára páncélját – kérdés, hogy vonatkozik-e mindez a Bosszúállók-franchise-ra is – és menti meg az emberiséget, Pepper Potts-t és önmagát. Nyilván ennek is köszönhető, hogy a készítők csak most vették elő a hős Marvel képregények szerinti igazi ősellenségét, a Mandarint, aki – hogy a hivatalos sajtószöveget idézzük – a tudomány és a mágia határai közt tevékenykedik.


Azt már tudjuk, hogy a főgonoszt az ilyen szerepekre rendkívül alkalmas Ben Kingsley alakítja, neki természetesen lesznek segítői is, például az Extremis vírus megalkotója, Aldrich Killian (Guy Pearce). Mire számíthatunk? Utólag 3D-re átírt, elképesztően jó látványra, igen nagy adag amerikai patriotizmusra és sok humorra, már csak azért is, mert arra a Shane Blackre bízták a rendezést, aki egyrészt jó forgatókönyvíró, másrészt már összehozott Downeyval egy igazán jó filmet, a Durr, durr és csókot. És persze Robert Downey Jr. újabb megpróbáltatásaira a világító fémtekerecssel a mellkasában, illetve a hírek szerint végre Gwyneth Paltrow is felpróbálhatja a vaskosztümöt, ami nyilván jól áll neki.
Vízer
2013.04.22
|
Iron Man 3
amerikai akciófilm, 109 perc, 2013
Tony Stark világát darabokra tépi egy megrögzött terrorista, Mandarin, csakhogy ő képes újra felépíteni mindent.
Rendező:

Shane Black

Színész:

Robert Downey Jr.
(Tony Stark)

Rebecca Hall
(Maya Hansen)

Guy Pearce
(Aldrich Killian)

Gwyneth Paltrow
(Pepper Potts)

Don Cheadle
(James Rhodes)

Ben Kingsley
(Trevor Slattery)

Jon Favreau
(Happy Hogan)

William Sadler
(Ellis elnök)

James Badge Dale
(Savin)

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2013. április 25.

Műsoron a TV-ben

VIASAT3
 2020.08.20., csütörtök, 21:00
 2020.08.21., péntek, 18:25
 2020.08.22., szombat, 16:30

Linkek

(18 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
18:05
Fájdalom és dicsőség
spanyol film, 2019
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:05
Parkoló
román romantikus film, 2018
18:10
True Lies - Két tűz között
amerikai akcióvígjáték, 1994
18:10
Elveszve az Amazonasnál
német film, 2013
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.