Gladiátor

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (84)
Ridley Scott elévülhetetlen érdeme, hogy átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját a 2000-es év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával.
A Gladiátor már születése pillanatában klasszikussá vált, és helyet követelt magának az olyan filmremekek között, mint a Ben Hur vagy a Spartacus - köszönhetően a nagyszerű látványvilágnak és főleg Russel Crowe-nak. Történetünk kezdetén a bölcs és igazságos Marcus Aurelius császár diadalmas germániai hadjárata befejeztének lehetünk tanúi. A germán hordák felett a cézár nagyszerű hadvezére, Maximus arat döntő győzelmet, amely siker a birodalom hősévé emeli. Ezzel azonban kivívja Aurelius fiának, az önző és vad Commodusnak a gyűlöletét. Amikor a császár meghal - nem természetes úton -, elérkezik a leszámolás ideje. Bár Maximus ügyességének köszönhetően megmenekül a biztos haláltól, mégis rabszolga lesz belőle.
 
Egy jószemű rabszolga-kereskedő, a volt gladiátor, Proximo vásárolja meg, és a férfiből gladiátort nevel, mégpedig a legjobbat, hiszen katonaként Aurelius hadjáratai alatt megtanulta a kardforgatás minden fortélyát. Így kerül vissza Rómába, ahol minden vágya az, hogy bosszút állhasson a zsarnok új császáron. A megfelelő környezet kialakításához félig újjáépítették a Colosseumot, és Angliában, Máltán és Marokkóban vették fel a legfontosabb részeket, Russel Crowe kiválasztása pedig egy lottó ötössel ér fel a film szempontjából. Crowe-t külseje nem feltétlen predesztinálja az ilyen szerepekre, ám itt éppen ez a jó. Sokkal könnyebben elhisszük neki, hogy csak egy egyszerű, becsületes katona, aki a régi értékekért küzd - és bár ez csak apró részlet, de rövid, pontos mozdulatokból álló, „lényegre törő” küzdőstílusa az, ami igazán megkülönbözteti a Gladiátort más kosztümös filmektől. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 
2009.03.06
|
Gladiator
amerikai kalandfilm, 155 perc, 2000
Hiperlátványos, akciódús kalandmozi a római császár rabszolgává, majd gladiátorrá alázott fogadott fiáról, aki a Colosseum falai közt vehet elégtételt mindenért... A Szárnyas fejvadász rendezőjének Oscar-díjas filmje!
Rendező:

Ridley Scott

Színész:

Russell Crowe
(Maximus)

Joaquin Phoenix
(Commodus)

Richard Harris
(Marcus Aurelius)

Djimon Hounsou
(Juba)

Connie Nielsen
(Lucilla)

Oliver Reed
(Proximo)

Derek Jacobi
(Gracchus)

David Schofield
(Falco)

John Shrapnel
(Gaius)

(12 kép)


Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
Cs
20
23:00
Utódomra ütök
amerikai vígjáték, 2010
23:00
A végső bosszú
amerikai horror, 1993
23:10
Kertvárosi kommandó
amerikai sci-fi-vígjáték, 2012
23:15
Desperado
amerikai-mexikói akciófilm, 1995
23:20
Kong: Koponya-sziget
amerikai-vietnámi kalandfilm, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
Cs
20
22:59
Pat, a kutya
2017, 72. rész: A park fantomja
23:00
Kipper
VI. évad, 11. rész
23:05
Csizmás, a kandúr kalandjai
III. évad, 13. rész
23:05
The Wannabes
I. évad, 25. rész
23:10
Kipper
VI. évad, 12. rész
Játék
Pocoyo egy csintalan, kíváncsi és minden kalandra elszánt kisfiú.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.