Transz

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (30)
Egy aukciósház egyik beosztottja (James McAvoy) részt vesz egy nagy értékű festmény elrablásában, csakhogy a balhé közben baleset éri. A fejsérülése miatt elfelejti, hová rejtette a szajrét, és mivel a bűntársai (Vincent Cassel, a bandavezér)…
...ezt nem hajlandók elfogadni, megpróbálják hipnózissal kicsikarni belőle az igazságot. Csakhogy egy túlságosan is ravasz és szexi hipnotizőrt (Rosario Dawson) bíznak meg a feladattal. 
 
Danny Boyle újra összefogott korai művei forgatókönyvírójával, John Hodge-dzsal, ám az eredmény mégsem legismertebb közös munkájukra, a Trainspottingra, hanem az első közös filmjükre, a Sekély sírhantra hasonlít leginkább, ahol három emberke próbálta minden létező módon kijátszani egymást, és ez a játék életre-halálra ment. A Transzban sincs ez másként, csakhogy a lepukkant lakásbelsőt itt ultramodern, high-tech londoni környezetre cserélték, és a cselekményt néhány hipnózisos álomjelenettel is felkavarták. A film egyértelműen a thriller zsánerbe sorolható, csakhogy ezen belül tartalmaz heist movies elemeket (lévén az egész egy aukciósház elrontott kirablásával kezdődik), és kikacsintgat a kilencvenes években divatos erotikus thrillerek irányába is, de a sok kalandozás közben Boyle végig biztos kézzel egyben tartja a szálakat, igazi stílusbravúrt hajtva végre. A Transz vizuálisan és történetvezetésében is vad és impulzív, a zenék és a látványvilág pedig annyira lüktető, hogy pillanatokon belül képes magával ragadni nézőjét. 
Tulu
2013.06.03
|
Trance
angol thriller, 101 perc, 2013
Egy aukciósház alkalmazottja besegít egy műkincs elcsórásában, csakhogy balesetet szenved, és az amnéziája miatt elfelejti, hová is rejtette. Hipnózissal próbál segíteni magán.
Rendező:

Danny Boyle

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2013. június 6.
(19 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:15
Csábító nyári gyakorlat
amerikai-kanadai romantikus film, 2016
18:20
Az árnyéktalan rúgás mestere
kínai kungfufilm, 2016
18:25
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:40
18:45
Túszdráma
amerikai-német akcióthriller, 2005
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.