Szemfényvesztők

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (56)
Egy mágusokról és illuzionistákról készült filmmel szemben alapelvárás, hogy maga is trükkös és csavaros legyen, és ilyen téren a Szemfényvesztők nem okoz csalódást. A négy Robin Hood-i magasságokba (egy bűvészmutatvány keretében a gazdagoktól…
…elveszik a pénzt, majd a közönségük között szétosztogatják) törő szemfényvesztő története csupa rejtély, intrika és csavar, és kiköveteli a nézőjétől a közel kétórás feszült figyelmet, ami felettébb ritka a mai hollywoodi filmek mezőnyében. 
 
Mint minden komplex heist movie esetében – a Szemfényvesztők voltaképp ebbe a kategóriába esik, ugyanis a cselekményét három nagy előadásra/rablásra építették fel – a banditák terve ezúttal is alapos, másodpercre megtervezett, és ezáltal irreálisan túlbonyolított, de mivel a rendező, Louis Leterrier elképesztő lendülettel és humorral fűszerezve mesél, egy percig se akadunk fenn az olykor bizony beköszönő logikai döccenőkön, talán csak a film után gondolkodunk el rajtuk. 
 
A Szemfényvesztők olyan, mint egy bravúros bűvésztrükk. Vérprofi, látványos, rejtélyes, szórakoztató és vicces, ugyanakkor belül kissé üres, így az agyunkat ugyan alaposan megtornáztatja, de a szívünket sajnos nem érinti meg. Ha egy picit többet törődnek a karakterekkel – a pompás alapanyag megvolt hozzá –, és nemcsak a sztori csavarjaira és a kiszámíthatatlan, bár maga után számos kérdőjelet hagyó végkifejletre koncentrálnak, bizony a Szemfényvesztők lehetett volna az idei év Eredete. Azért ne keseredjünk el, így is egy piszok jó kis filmben lesz részünk, aminek a végén azt vesszük észre, hogy még a popcornunkat is elfelejtettük megenni. 
 
Tulu
2013.06.10
|
Now You See Me
amerikai-francia thriller, 115 perc, 2013
Egy FBI-ügynök és egy Interpol-nyomozó közös erővel száll rá egy bűvészcsapatra, akik sajátos trükkjeikkel bankokat fosztogatnak, majd a pénzt szétosztják a közönség sorai között.
Rendező:

Louis Leterrier

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. június 13.

Műsoron a TV-ben

Film+
 2020.03.10., kedd, 21:00
 2020.03.12., csütörtök, 18:45

Linkek

(22 kép)


Film premierek

A láthatatlan ember

amerikai-ausztrál horror, 124 perc, 2020

Zárójelentés

magyar filmdráma, 118 perc, 2020

10 nap anyu nélkül

francia vígjáték, 104 perc, 2020

A hegyek szigete

francia-német-román-svéd krimivígjáték, 97 perc, 2019

Sötét vizeken

amerikai életrajzi dráma, 126 perc, 2019
Játék
2002-ben megszületett Spanyolország válasza a franciák büszkeségére, a Manu Chaóra.
Filmek a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
P
28
18:15
Kókusz Kokó, a kis sárkány
német animációs film, 2014
18:25
A mennyek fegyvere
dél-koreai történelmi dráma, 2008
18:25
Vaiana
amerikai animációs kalandvígjáték, 2016
18:25
Delfines kaland
amerikai kalandfilm, 2011
18:25
Éjféli futó
svájci film, 2018
Emese Kiss// Weronika Gesicka (Budapest FotóFesztivál) #art #pestiest http://est.hu/cikk/133882/budapest_fotofesztival_negyedszer
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.