Mocsok

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (36)
A guardista, azaz Gerry Boyle ír rendőrőrmester után újabb dicstelen-becstelen zsaru érkezett a vásznakra a Brit-szigetekről – azzal a különbséggel, hogy míg Boyle jelleme ellenére szerethető figura volt, addig Bruce Robertson...
...nyomozót (eleinte) nagyon nehéz akár csak kedvelni, sőt mondjuk nem viszolyogni tőle. De hát volt már arra is precedens, hogy az alkotók bravúrjának köszönhetően perverz sorozatgyilkossal azonosult a néző, így a végére természetesen most sem fogunk tudni együttérzés nélkül tekinteni a főhősre. 

Az edinburgh-i rendőrség kötelékében szolgáló Robertson korrupt, munkatársaival bunkó, és még egyetlen barátjával szemben is elképesztő aljasságokat követ el. Egy friss gyilkossági ügy lehetőséget nyújthat számára az előléptetésre, és úgy gondolja, ez újra összehozhatná feleségével. Ezért – ahelyett, hogy ráhajtana és megpróbálna ráfeküdni a nyomozásra – elkezdi lejáratással kigolyózni vetélytársait. Ennek során ocsmányabbnál ocsmányabb dolgokat művel, és már nem is lehetne ellenszenvesebb, amikor valami történik. Először tesz egy emberséges dolgot, majd fokozatosan kiderül az is, hogyan jutott idáig… 
 
A Mocsok a hazánkban is népszerű Irvine Welsh (Trainspotting) magyarul nem olvasható regényének adaptációja. A karcos, sőt maró szatírában ráismerhetünk Welsh többi könyve ellenszenves, önsorsrontó figuráinak igen közeli rokonaira, az adaptáció pedig majdnem olyan jól sikerült, mintha Welsh legautentikusabb filmre fordítója, Danny Boyle követte volna el. 

fürkész
2013.10.03
|
Filth
angol thriller, 97 perc, 2013
Bruce korrupt zsaru, akit az előléptetésétől már csak egy nagyobb gyilkossági ügy felderítése választ el. Azonban kollégái is megkaphatják az áhított pozíciót, így ő ott tesz nekik keresztbe, ahol csak tud.
Rendező:

Jon S. Baird

Színész:

Jamie Bell
(Ray Lennox)

James McAvoy
(Bruce Robertson)

Imogen Poots
(Amanda Drummond)

Eddie Marsan
(Bladesey)

Jim Broadbent
(Dr. Rossi)

Shirley Henderson
(Bunty)

Pollyanna McIntosh
(Size Queen)

Emun Elliott
(Peter Inglis)

Kate Dickie
(Chrissie)

Forgalmazza: ADS Service
Bemutató: 2013. október 3.
(5 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
A tízéves Fortepan anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria.
Filmek a TV-ben
22:35
Machete gyilkol
amerikai-orosz akcióvígjáték, 2013
22:40
Neverland elhagyása 2. rész
amerikai-angol dokumentumfilm, 2019
23:00
Vikingek: A legsötétebb nap
angol kalandfilm, 2013
23:00
Túszjátszma
amerikai thriller, 2011
23:00
Szomorú férfiak mosolya
cseh vígjáték, 2018
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.