A hasonmás

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (144)
Egészen ritka véletlen, hogy gyors egymásutánban két olyan film is kerül a mozikba, amely két, teljesen azonosan kinéző, mégis másként viselkedő egyénről szól. Az egyik a Viva la libertá című vidám politikai szatíra, a másik, A hasonmás…
…pedig egy szintén vicces, mégis meglehetősen paranoiás darab. A Kockafejekből még színészként ismert, nagyon szórakoztató külsejű Richard Ayoade már rendezőként is bemutatkozott a keserédes Submarine-nal, majd a harsány Kertvárosi kommandóban láthattuk bohóckodni, most pedig Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt értelmezi szabadon. 
 
Hőse, Simon James (Jesse Eisenberg) a legnagyobb lúzer: munkahelyén és mindenhol máshol levegőnek nézik vagy átgázolnak rajta, még a biztonsági őr sem jegyzi meg az arcát, pedig már hét éve dolgozik ugyanott. Ám egy szép napon új kolléga érkezik, James Simon (szintén Eisenberg), aki ugyanúgy néz ki, mint Simon, csak vidám, népszerű és pofátlan, és még hősünk szívszerelmére (Mia Wasikowska) is ráindul. A szürreális kafkai – egészen pontosan gogoli - helyzet egyrészt szórakoztató, különösen Simon folytonos bénázását és James ügyeskedését illetően, ám egy olyan világban játszódik, amely sötét és fojtogató. A Freudot is megelőző alapokat persze Dosztojevszkij már 1846-ban megírta, Ayoade elsősorban a különös képi világot meg a remek színészgárdát tette hozzá, és persze a mindig csodabogár, és mindig egy egész picit idegesítő Jesse Eisenberget, aki utóbbi téren most sem okoz csalódást. 
Vízer
2014.03.26
|
The Double
angol thriller, 93 perc, 2013
Bizarr mozi egy férfiról, akit egyre inkább megőrjít a felbukkanó hasonmása.
Rendező:

Richard Ayoade

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2014. április 3.
(8 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
22:10
Alkonyattól pirkadatig
amerikai horror, 1996
22:25
A Wall Street farkasa
amerikai életrajzi filmdráma, 2013 (ism.)
22:50
Underworld 4. - Az ébredés
amerikai sci-fi akciófilm, 2012
22:55
23:00
Hófehérke - A terror meséje
amerikai horror, 1997
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.