Bérgavallér

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (23)
Az már eleve viccesen hangzott, hogy Woody Allen egy neurotikus, szófosó stricit alakít, John Turturro pedig egy kissé kopott gigolót, de egyik író-rendező-színész sem tekinthető a film igazi főszereplőjének, mert az Vanessa Paradis, mint ortodox zsidó özvegyasszony.
Valaki szinte véletlen lesz keresett dzsigoló, férfieszkort, vagy aminek nevezzük – ilyet láttunk már, például a végtelenül idegesítő Rob Schneider főszereplésével készült Tök alsóban, és a Bérgavallér története is szinte ugyanez, csak valamivel fajsúlyosabb színészekkel és rendezővel. 
 
Hősünk, a gyakorta szótlan, de karakteres arcélű Fioravante (John Turturro, aki egyben írta és rendezte is a filmet) csődbement könyvesboltos barátja unszolására ugrik bele a pénzes munkába egy kikapós bőrgyőgyásszal (Sharon Stone), és mivel az első alkalom jól sül el, beindul a biznisz, egészen addig, amig össze nem akad egy sebezhető, őszinte asszonnyal, aki igazi érzéseket kelt benne - amivel viszont kivívja a helyi ortodox zsidó polgárőrség haragját.  
 
Mindez szórakoztató, de azt nem mondhatnánk, hogy jól kidolgozott, alaposan átgondolt forgatókönyv alapján készült. Turturro nem találta meg a helyes egyensúlyt a vígjátéki hímringyó vonal és a szentimentális szerelmi szál között, talán nem is igazán erőlködött. Szerencsére ott van a babaarcú, icipici Vanessa Paradis, aki az éneklés mellett időről időre színészkedik is, és ezúttal ő az, aki némi súlyt, tartalmat és valós érzelmet hoz ebbe a nagyon szimpatikus és szerethető, de roppant mód felejhető és könnyed darabba.  
Vízer
2014.04.25
|
Fading Gigolo
amerikai vígjáték, 98 perc, 2013
Fioravante egy barátja tanácsára dzsigolónak áll, és bár eleinte nem örül ennek, később rájön, hogy nem is olyan rossz jó pénzért szexelni.
Rendező:

John Turturro

Forgalmazza: Big Bang Media
Bemutató: 2014. május 1.
(10 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
18:10
18:15
Fivérek
holland film, 2017
18:20
Sirály
amerikai vígjáték, 2018
18:20
Ed Wood
amerikai életrajzi film, 1994
18:30
Bad Boys - Mire jók a rosszfiúk?
amerikai akcióvígjáték, 1995
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.