Csillagainkban a hiba

…hogy a könyv nem fulladt nyálba, de hogy még filmként is működik a dolog, az egyenesen hihetetlen. Pedig Josh Boone rendező folyamatosan pengeélen táncol. 
 
A sztori két súlyos rákbeteg tinédzser története, akik azzal a tudattal szeretnek egymásba, hogy tudják, ez a kapcsolat nagy valószínűséggel nem túl hosszú távra szól, vagyis a „szerelem a halál árnyékában” toposz jelen esetben maximális hatásfokkal kerül kihasználásra. Ehhez képest a filmben bátran használják az érzelgősebbnél érzelgősebb popdalokat, és minden karakter annyira idealizáltan jó, hogy ilyen a valóságban nem létezik. És most jön a de! Bár minden abba az irányba mutatott, hogy egy hatásvadászattól bűzlő tini love storyt láthatunk, a végeredmény mégis hiteles és megrázó lett.
 
A két színész (Shailene Woodley itt bizonyítja be igazán, hogy méltó vetélytársa lehet Jennifer Lawrence-nek) bámulatosan természetes, együtt pedig egyszerűen fantasztikusak, és vibrál köztük a levegő, ahányszor csak egymásra néznek. A betegség és a leépülés folyamatának ábrázolása meglepően hiteles és nélkülözi az ilyenkor megszokott szépelgést. Ahogy John Green, az író, úgy Josh Boone, a rendező is tudta, hogy nüanszokon múlik, hogy a film nehogy egy Hallmark-töltelék tévéfilm legyen, és olyan ügyesen egyensúlyoztak, hogy ehelyett lazán megcsinálták az év romantikus filmjét. Bámulatosan jó. Bámulatos, hogy jó.