Az üldözött

est.hu:
9/10
|
olvasói
10/10 (130)
Bár Philip Seymour Hoffman utolsó filmjei hivatalosan Az éhezők viadala-filmek lesznek, de mivel azoknak a forgatását nem fejezte be teljesen, ráadásul ott amúgy is mellékszerepet játszott, én hajlamos vagyok a hattyúdalának inkább Az üldözöttet tekinteni.
Itt a színészzseni nemcsak abszolút főszerepben látható, hanem a kvalitásainak legjavát meg tudta mutatni. Filmünk ugyan kétségtelen a kémfilmek közé sorolandó, de nem is állhatna távolabb Ethan Hunt, Jason Bourne és James Bond csili-vili és akciódús világától. A megfelelő hasonlítási pont inkább a Suszter, szabó, baka, kém, ugyanis mindkettőt ugyanaz a John Le Carré írta. Viszont Anton Corbijn-t – videoklipes múlt ide vagy oda – nem temette maga alá a durva esztétizálás, és a tempón is javított kicsit, így Az üldözött sokkal inkább mai, élő és lélegző film, mint a Suszter… volt. Ez nem is árt, ugyanis azzal a mozival szemben ez a jelenben játszódik. Hamburgban a német titkosszolgálat egyik legprofibb embere, Günther (P.S. Hoffman) megfigyel egy a városban illegálisan tartózkodó csecsen férfit, akit sokan – köztük az amerikaiak – terrorsitának tartanak. Günther azonban meg van győződve az ártatlanságáról, és inkább egy nagyobb játszmához szeretné felhasználni csalinak.
  
Corbijn jól érzi, mikor kell egy feszült kihallgatás- vagy egy üldözésjelenettel növelni kicsit a feszültségen, de alapvetően ő is azt csinálja, amiben Le Carré könyvei annyira jók: sötét múltú emberek ezúttal kevésbé füstös szobákban – már 2014-et írunk – beszélgetnek, és ahelyett, hogy bármit megoldanának, inkább csak egyre nagyobb szart kavarnak.  
 
Tulu
2014.08.22
|
A Most Wanted Man
amerikai-angol thriller, 121 perc, 2014
Egy csecsen muzulmán illegálisan Hamburgba költözik, ahol elkapják. Vajon terrorista?
Rendező:

Anton Corbijn

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2014. augusztus 28.
(6 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
23:45
Húzós éjszaka az El Royale-ban
amerikai thriller, 2018
23:55
Herkules legendája
amerikai fantasztikus kalandfilm, 2014
00:15
A mosogató
belga film, 2018
00:30
Annabelle
amerikai horror, 2014
00:45
Démonok között
amerikai horror, 2013
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.