Az ismeretlen Drakula

olvasói
5/10 (14)
A török veszedelmet elég jól ismerjük, bár mostanság az akkori hódításaiknak inkább csak az előnyeit látjuk – például a jó kis török fürdők képében. Az erdélyi II. Vlad viszont nem örül nekik annyira, és mivel esze ágában sincs odaadni a fiát a szultánnak…
…hogy az janicsáriskolába küldje, inkább ördögi szövetséget köt, hogy leszámolhasson az ellenséggel. 
 
A Universal stúdió szeretné feltámasztani a klasszikus szörnyetegeit, és ennek az egyik első lépése pont a legendás Drakula gróf eredettörténetének elmesélése állítólag úgy, ahogyan még sosem láthattuk. Ez annyiban biztosan igaz, hogy Luke Evans-t korábban még nem láttam Drakulaként, és az is biztos jól látszik, hogy a százmillió dolláros költségvetés nagy részét a speciális effektusokra költötték, és itt most nem a főhős szájában helyet foglaló hegyes műfogsorra tessék gondolni.  
Tulu
2014.10.20
|
Dracula Untold
amerikai fantasy, 92 perc, 2014
Az eredettörténetek korát éljük. Most kedvenc erdélyi grófunk is kapott egyet.
Rendező:

Gary Shore

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2014. október 23.

Műsoron a TV-ben

aMC
 2019.12.21., szombat, 21:00
 2019.12.22., vasárnap, 12:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(8 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A Die Krupps legutóbb a Front Line Assembly vendégeként járt nálunk, most azonban headlinerként érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
18:10
18:10
Mission Impossible
amerikai thriller, 1996
18:10
Szex és New York
amerikai romantikus vígjáték, 2008
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:20
Célkeresztben
amerikai thriller, 1993
Iszonyú látványos kalandfilm került tegnap a mozikba. Valós idő, magas feszültség: Léghajósok #leghajosok #moziajanlo #felicityjones #eddieredmayne #latvanyosfilm #kalandfilm #izgalmasfilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.