Apropó szerelem

olvasói
6/10 (15)
Az újév első napja minden kétséget kizáróan Juliette Binoche-é, akinek rögtön két angol nyelvű filmjét is bemutatják nálunk: míg a Sils Maria felhői veretes, és néha nehezen emészthető művészfilm, addig az Apropó szerelem könnyen fogyasztható, de azért minőségi romkom.
Karrierje csúcspontján Hugh Grant kapta sorra az ilyen szerepeket, nevezetesen a sármos, de kissé lepattant irodalomtanárét. Szerencsére vagy sem, most a nála minden kategóriában jobb Clive Owen lépett ebbe a cipőbe, és azzal a karakterrel, amit pár éve még rendre Emma Thompson keltett életre, most Juliette Binoche küzd meg. Ő ugyanis a neves festő, aki egyre súlyosabb reumatológiai betegsége miatt képtelen az alkotásra. Őket ketten egymásnak teremtette a jóisten, legalábbis itt és most, abban a vidéki iskolában, ahol mindketten kényszerpályán tanítanak, de A Romantikus Vígjátékok Nagy Szabálykönyve alapján hosszú ellenségeskedés veszi kezdetét köztük, amikor a hölgy kijelenti, hogy a leírt szó mit sem ér, csak a képek számítanak.
Vízer
2014.12.19
|
Words and Pictures
amerikai-angol romantikus vígjáték, 111 perc, 2013
Jack és Diana egykor sikeres művészek voltak, de mára már mindketten tanárként dolgoznak ugyanabban az iskolában. Még szerelem is kialakulhatna köztük, ha nem vitatkoznának össze a szavak és a képek erejéről.
Rendező:

Fred Schepisi

Forgalmazza: Cinetel
Bemutató: 2015. január 1.
(6 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:45
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
18:45
Pop, csajok satöbbi
amerikai vígjáték, 2000
18:50
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
Szimpla Táncház, ma egész éjjel népzene! @szimplakert #tanchaz #nepzene #elozene
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.