Halálos iramban 7.

olvasói
7/10 (28)
Vin Diesel szerint ez volt élete legnehezebb forgatása, és ő nem az a csávó, aki csak úgy a levegőbe beszél. Amilyen nehezen állt össze ez a mostani menet, nem is csodálkozunk, hogy besokallt, ráadásul a haverja, a forgatás idején tragikus elhunyt Paul Walker elképesztően nehezen volt pótolható.
A nehezítő körülmények ellenére végül sikerült befejezni a mozit, és a South by Southwest fesztivál elővetítésén a rajongók teljesen odáig voltak érte.  
 
Pedig furcsa egy sorozat ez. Úgy a harmadik részig, aki valamit is adott magára, utálta ezt a szériát, hiszen tényleg nem volt több macsós beszólogatások, csillogó sportkocsik fölött pucsító díszlányok és minden egyes konfliktust gyorsulási versennyel megoldó hülyegyerekek tárházánál, de aztán történt valami. A negyedik résztől kezdve a film abszurd elemeit sikerült annyira felpörgetni, és a gravitáció törvényeire olyannyira magasról tojni, hogy ettől a széria szinte önmaga paródiájává vált, ám nem kínos, hanem nagyon is szórakoztató paródiává. Ettől kezdve a Halálos iramban-filmek már a bűnös élvezet kategóriába sorolhatók, és mivel a mostani részben egy autóval ugratnak át két felhőkarcoló között, és az előzetesben repülőkből kihajtó járgányokat is láttunk, nem lesz itt drámai változás.  
 
Az új részben Deckard Shaw (Jason Statham) akar bosszút állni az öccse likvidálásáért, ezért sorra próbálja levadászni Dominic Toretto (Vin Diesel) családtagjait – mert ugye neki nincsenek barátai, csak családja –, aki ennek nem örül, és még egy kormányügynök (Kurt Russell) segítségét is kéri. 
Tulu
2015.03.25
|
Furious 7
amerikai akciófilm, 134 perc, 2014
Deckard Shaw bosszút akar állni Dominic Toretto-n és barátain a testvére likvidálásáért. A motorok ismét felbőgnek.
Rendező:

James Wan

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2015. április 2.
(18 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A pekingi táncos előadás három jó barátról szól, és megismerteti a nézőket a hagyományos kínai operával.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:45
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
18:45
Pop, csajok satöbbi
amerikai vígjáték, 2000
18:50
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.