Ifjúság

Michael Cain ül egy napsütötte alpesi dombon, és a természet lágy hangjaira bőgő teheneket vezényel. Miss Universe anyaszült meztelenül vonul be teljes természetességgel a szálloda medencéjébe hőseink előtt, akik úgy hiszik, tán utoljára láthattak valami ennyire szépet az életük során. Ez persze csak két kiemelt jelenet, amivel illusztrálni próbáltam, milyen ötletektől duzzadó, pompás alkotás Paolo Sorrentino (A nagy szépség) Ifjúsága, aminek a címe nem a véletlen műve.
 
Két öregedő, az életük legnagyobb eseményeit már maguk mögött tudó művészember – egy zeneszerző és egy filmrendező – néz szembe a saját mulandóságával és az őket körülvevő, és a mulandóságukra folyton emlékeztető fiatalokkal egy svájci luxus gyógyhotelben. Történetnek ezt aligha lehet nevezni, de az Ifjúság nem egy cselekményközpontú film, hanem inkább hangulatról és érzelmekről szól a maga bölcs, poetikus mondataival, álomszép és fantáziadús képi világával és csodálatos zenéjével. Két idős színészkirály – Michael Caine és Harvey Keitel – jutalomjátéka ez, ami ugyan súlyos gondolatokat ad át, de olyan könnyedséggel teszi ezt, hogy nemcsak elgondolkodtat, de kiválóan el is szórakoztat. Idén jó helyre került az Európai Filmakadémia díja.