Cowboyok

est.hu:
8/10
|
olvasói:
(0)
Az eddig forgatókönyvíróként ismert Thomas Bidegain első saját rendezését hetekkel a novemberi párizsi terrortámadások előtt levetítették már nálunk a forgalmazó egyik rendezvényén, és a film megnézése után olyan volt a híradóban látni a véres franciaországi merényleteket, mintha azokat maga a rendező jósolta volna meg.
Egy francia kisvárosban járunk, ahol egy átlagos családból egy szép napon eltűnik a kamaszlány. Hamar kiderül, hogy önszántából távozott egy helyi muszlim fiatalemberrel, de az apa (François Damiens, akinek eddig csak a kedves, mackós oldalát ismertük) nem hagyja ennyiben, és elindul, hogy hazahozza szeretett lányát, de amerre jár, mindenütt csak kihűlt nyomokat talál. A férfi azonban nem adja fel, bejárja fél Európát, eljut a Közel-Keletre is, ám erre szó szerint rámegy az élete, és egyedül a fia (Finnegan Oldfield) áll az oldalán, aki később átveszi tőle a keresést, és ő még messzebbre – ha úgy tetszik, közelebb jut. 
 
Ahogy azt a cím is sugallja, a film a westernek mentalitását tükrözi, a határvidéken egymás mellett élő, de a másikra mégis ellenségként tekintő kultúrák szembenállását mutatva be, csakhogy a határ már itt van köztünk, nem valahol távol. 
 
A Jacques Audiard állandó írójaként ismert Bidegain (A próféta, Rozsda és csont, Dheepan - egy menekült története) rendkívül ambiciózus, időben és földrajzilag is nagy területet lefedő alkotásán látszik, hogy elsőfilmes munka, helyenként egyenetlen és darabos, mégis nagyon izgalmas és őszinte film, amely megkongatja ugyan a vészharangot, de nem mutat senkire sem ujjal, sőt, megmutat egy járhatónak tűnő (ki)utat is. Egy kisebb, de fontos szerep erejéig láthatjuk John C. Reilly-t is mint viharvert amerikai kalandort, már csak őmiatta is érdemes beülni a filmre! 
Vízer
2015.12.10
|
Les cowboys
francia filmdráma, 114 perc, 2015
Egy apa a fia segítségével a lánya keresésére indul. Úgy gondolja, hogy a lányt erőszakkal házasították be egy szélsőséges muszlim családba.
Rendező:::

Thomas Bidegain

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2015. december 17.


Film premierek

R.A.I.D. - A törvény nemében

belga-francia akcióvígjáték, 105 perc, 2016

Egy kupac kufli

magyar animációs film, 83 perc, 2017

Az ígéret

amerikai-spanyol történelmi dráma, 133 perc, 2016

A szerencse háza

amerikai vígjáték, 88 perc, 2017

A mogyoró-meló 2.

amerikai-dél-koreai-kanadai animációs film, 91 perc, 2017
Játék
Digitálisan felújított filmklasszikusokat bemutató sorozata keretében 2017. szeptember 14-től a Pannonia Entertainment bemutatja James Cameron kultikus akció-scifije, a Terminator 2. 3D változatát, restaurált képpel és hanggal, az eredeti ’91-es magyar szinkronnal.
Filmek a TV-ben
23:15
Fekete
belga filmdráma, 2015 (feliratos)
23:15
23:30
Sötét hullám
amerikai-dél-afrikai kalandfilm, 2012
23:40
Crank 2. - Magasfeszültség
amerikai akciófilm, 2009
00:10
Underworld - Vérözön
amerikai akciófilm, 2016
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.