Eddie, a sas

est.hu:
8/10
|
olvasói
7/10 (25)
Eddie Edwards teljesen esélytelenként indult el síugrásban a 88-as téli olimpiai játékokon, nem nyert semmit, mégis ő lett az év sportoló hőse. Az ő nem mindennapi történetéről szól ez a film.
A síugrást a legtöbben már gyerekként kezdik, és sok évnyi felkészülés előzi meg a komolyabb versenyeket. Eddie Edwards egy hirtelen ötlettől vezérelve – a briteknek nem volt síugrójuk, így nem volt konkurense a nevezésnél – nevezte ki magát síugrónak, és nagyjából egyéves felkészülés után indult el az olimpián Kanadában. Ezek után az is kisebb csoda volt, hogy nem halt meg az egyik esés közben, és bár hátul végzett, annyira őszintén örült magának a szereplésnek, hogy a nézők rögtön a szívükbe zárták, és nemzeti hős lett. A róla szóló mozi klasszikus sportolós történet a lúzer srácról, aki az esélytelenek nyugalmával indul el a nagy versenyen, és bár mindenki arra számít, hogy be fog égni, a végén ő jön ki jól a dologból, és a nagy akarás meghozza az eredményét.
 
A Matthew Vaughn produceri felügyelete alatt készült Eddie, a sas vérbeli feelgood mozi, ami szerethető antihősökkel dolgozik, hiszen Eddie (a Kingsmanből ismerős, elképesztőt alakító Taron Egerton) mellett megismerhetjük az edzőjét, az egykori eltékozolt tehetséget, Bronson Peary-t (Hugh Jackman karizmája ismét lehengerlő) is – aki amúgy fiktív karakter – is, és az elsőre össze nem illő duó a végére tökéletes párossá csiszolódik össze. A filmnek a pompás humora mellett szíve is van, és ez az, ami igazán számít.
Tulu
2016.03.24
|
Eddie the Eagle
amerikai-angol-német vígjáték, 109 perc, 2016
Nagy Britannia legismertebb síugrója, Eddie "Sas" Edwards története, és az útja az Olimpiáig.
Rendező:

Dexter Fletcher

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2016. március 31.
(7 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
18:05
A hegy
amerikai film, 2018
18:10
Hová tűntél, Bernadette?
amerikai vígjáték, 2019
18:20
Need for Speed
amerikai-angol-francia akciófilm, 2014
18:30
A rózsák háborúja
amerikai vígjáték, 1989
18:45
Vadon
amerikai film, 2018
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.