Rossz szomszédság 2.

est.hu:
6/10
|
olvasói
4/10 (7)
Minden műfaj közül a horrort és a vígjátékot a leghálátlanabb folytatni, különösen, ha a történetük egy egyetlen mondatban jól leírható sztorira épül. A Rossz szomszédság arról szólt, hogy egy bulizós egyetemi fiúszövetség költözik be egy nyugira vágyó fiatal párocska szomszédjába.
Vajon miről szólhat a Rossz szomszédság 2.? Természetesen ugyanarról. A recepten mindössze annyit változtattak, hogy fiúszövetség helyett ezúttal egy lányszövetség költözik a szomszédba, akik most különösen zavaróak, lévén hőseink éppen el szeretnék adni a házukat. Ki venne meg egy olyan kecót, melynek a szomszédjában egyfolytában diákok buliznak? Persze ettől még minden nagyjából ugyanúgy folyik, mint ahogy azt az első részben láttuk, azzal a különbséggel, hogy Zac Efron karaktere ezúttal jobbára Seth Rogenék csapatát segíti, de ez önmagában nem akkora csavar, hogy elég indok legyen egy második eresztéshez.
 
Ahogy az sem, hogy ezúttal az alkotók az egyre polkorrektebb amerikai egyetemi életet igyekeznek kifigurázni, és új elemként némi egészséges feminizmus is megjelenik, ami üdítő dolog, miután a legtöbb hollywoodi komédiában az egyetemista csajokat többnyire ribancruhákban rángatózó díszítőelemként szokás csak használni. Attól még, hogy érezni az igyekezetet, a Rossz szomszédság 2. továbbra is egy teljesen felesleges film marad, ami csak arra hivatott, hogy egy újabb bőrt húzzon le egy népszerű filmről. Láttunk már persze ebből a fajtából sokkal rosszabbakat is (Másnaposok 2.), és a Rogen/Efron/Byrne csapat hülyülései még mindig szórakoztatók, de a Rossz szomszédság 2. elsősorban így is csak azoknak való, akik annyira tudnak rajongani egy viccért, hogy akkor is ugyanolyan jó ízűen röhögnek, ha már másodjára hallják.
Tulu
2016.05.05
|
Neighbours 2: Sorority Rising
amerikai vígjáték, 101 perc, 2016
A fiúk után ezúttal egy csapatnyi lány költözik Radnerék szomszédságába. Az eltávolításukhoz profi segítségre van szükség.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2016. május 12.
(11 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
18:05
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
18:05
Két nő és egy férfi
német vígjáték, 2012
18:15
Pata tanya: Baromi buli
amerikai-német animációs film, 2006
18:30
G-Force - Rágcsávók
amerikai családi kalandfilm, 2009
18:40
Az Amazonas kincse
amerikai akcióvígjáték, 2003
Gül Baba kulturális fesztivál mától vasárnapig. Türbe, rózsák, kiállítás és sok zene- Budapest és a török kultúra. #gulbaba #gulbabakultfeszt
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.