Neon démon

est.hu:
5/10
|
olvasói
9/10 (62)
Jesse (Elle Fanning) gyerekkora óta arra készül, hogy egyszer majd az egész világ a lábai előtt hever. Fényes modellkarrierről álmodik, ennek reményében költözik Los Angelesbe, ahol tárt karokkal vár rá a szakma, de a sikert nem adják ingyen, nagyon nem.
A feltörekvő modellek a nála fiatalabb és szebb lányok vérében fürdőző Báthory Erzsébetet megszégyenítő technikákkal igyekeznek kiiktatni egymást – nem vicc, Nicolas Winding Refn a (már részben megcáfolt) Báthory-legendából merítette az ihletet új mozijához, a „kifutó-horrorhoz". Winding Refn-t 2013-ban Cannes-ban a Csak Isten bocsáthat meg bemutatóján ugyanaz a közönség fütyülte ki, aki két évvel korábban az egekbe emelte a Drive miatt. Három éve várjuk kíváncsian, hogy a dán filmrendező – akinek a pályája egyszerre indult a rá is ható dogmamozgalommal – vajon képes-e felülmúlni vagy legalább megismételni neonfényben úszó egzisztencialista melodrámája sikerét. Hogy elfeledteti-e velünk az érthetetlenséggel, művészeti öncélúsággal és túlzott erőszakkal vádolt bosszúfilmje kudarcát, vagy másodszor is megpróbál hülyét csinálni belőlünk.
 
A tény, hogy Winding Refn a Neon Démonban egy törékeny, szőke lányra cserélte Ryan Goslingot, és a modellek világa, mint merőben új tematika is a rendezőnek azt a törekvését jelzi, hogy szakítani akart az előzményekkel. A neonlámpákkal bevilágított, sötét terek uralta látvány, a melankolikusból tragikusba forduló hangulat és a cselekmény egyre fokozódó feszültsége viszont egyértelműen abba az irányba mutat, hogy Winding Refn elsősorban a Drive-ot szeretné eszünkbe juttatni saját magával mint branddel kapcsolatban.  
 
zsinora
2016.06.17
|
The Neon Demon
amerikai-dán-francia thriller, 110 perc, 2016
Amikor a feltörekvő modell, Jesse Los Angelesbe költözik, összehozza a sors egy csapatnyi szépség-megszállott nővel.
Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2016. június 23.
(9 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.