Hiszen A hűtlen is hozzávetőleg 9 és fél hét krónikája és Végzetes vonzerőben sincs hiány: a tisztes gazdagságban élő new yorki házaspár szerelmi drámáját nem az anyagiak, hanem az ösztönök mozgatják. A gyanútlan férj hosszú ideig észre sem veszi, hogy kedves feleségének viszonya van valakivel, az asszony pedig túl sokáig hányódik a két férfi között ahhoz, hogy gond nélkül kihátráljon ebből a csapdából. Persze lehet, hogy mindennek csak a fránya szél az oka, no meg a fatális véletlen, elvégre ezen erők nélkül A hűtlen dramaturgiája mozgásba sem lendülne...Tévedés lenne azt állítani, hogy a sztorival van a baj, elvégre Chabrol kiváló lélektani krimit faragott ebből az alaphelyzetből anno, Adrian Lyne azonban a történet helyett a színészeket helyezte az előtérbe. Hiába tesz meg Diane Lane (Séta a Holdon) mindent, hiába Richard Gere ráncba fordult homloka, roggyant tartása és összes ősz hajszála, hiába küszködik a sármos Olivier Martinez (A Titanic szobalánya, Mielőtt leszáll az éj) a titokzatos, művelt, játékos és persze borostás francia férfi kliséjével, A hűtlenből a sistergő ágyjelenetek dacára hiányzik az igazi feszültség és kétértelműség. Adrian Lyne túl akart tenni Chabrolon, ám ezúttal saját magához képest is alul maradt. Sajnos.