Kaliforniai álom

Amikor a Whiplash után Damien Chazelle kijelentette, hogy egy régies, MGM stílusú romantikus musical lesz a következő filmje, mindenki azt hitte, hogy a rendező kicsinálta a karrierjét. Aztán jött a Velencei Filmfesztivál, és a Kaliforniai álom ünneplése azóta is tart, és nem titok, hogy ez a film számít favoritnak a februári Oscar-gálán. Megérdemelten? Abszolút.
 
A film ugyanis olyan átmenetet képez egy szerelmi történet realisztikus, hiteles bemutatása, és egy álomszerű jelenetek tömkelegével és bombasztikus dallamokkal támadó musical között, hogy arra még nem volt példa. Bár a filmbéli L.A. meseszerűnek tűnik, Ryan Gosling és Emma Stone románca és a szerelmük bonyodalmai végig nagyon is valóságosak, és ez a furcsa kettősség, valamint Chazelle elképesztő képi és dramaturgiai megoldásai teszik a Kaliforniai álmot nemcsak felejthetetlen filmélménnyé, hanem egyben az év legjobb filmjévé is.
 
A La La Land (hogy a klassz eredeti címét is leírhassam) Hollywood mesecsinálását a legjobb és legteljesebb formájában mutatja meg, és az ilyen filmek miatt érdemelte ki az ottani stúdiórendszer az álomgyár jelzőt. Legyinthetsz ugyan, hogy nem szereted a musicaleket, de a Kaliforniai álom ellen nem tudsz mit tenni: elbűvöl, elvarázsol és egy kicsit újra szerelmes leszel a filmművészetbe és a filmsztárokba.