Logan - Farkas

est.hu:
9/10
|
olvasói
6/10 (40)
Ezt nem láttuk jönni. Két gyengus Farkas-film után egyszer csak összeszedte a tökeit a 20th Century Fox stúdió, és végre szabadon engedték a vadállatot egy utolsó kalandra, ami a tavalyi korhatáros Deadpool sikerének hála vadabb, véresebb és kegyetlenebb bárminél, amit szuperhős fronton eddig a mozivásznon láthattál.
2029-ben járunk, Logan megöregedett, az öngyógyító képessége sem a régi, és nem csak egy veszélyes kislányt kell biztonságba juttatnia, hanem az agybetegségével küzdő Xavier professzort is. Sehol egy kis világmegmentés, nyoma sincs a buta képregényes fordulatoknak – na jó, egy azért akad –, James Mangold mozija inkább olyan, mint egy road movie-ba oltott szikár westernfilm, egy nehezen motiválható, kiégett hőssel a középpontban. Mindezt olyan intenzív és fantáziadús akciójelenetekkel dobták fel, amilyeneket a Mad Max - A harag útja óta nem láthattunk.
Tulu
2017.02.23
|
Logan
amerikai akciófilm, 135 perc, 2017
A közeli jövőben Logan a beteg X professzorral bujkál a mexikói határ közelében, és találkoznak egy fiatal mutánssal, akit sötét erők kísértenek.
Rendező:

James Mangold

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2017. március 2.
(15 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
19:30
Végtelen útvesztő
amerikai horror, 2019
20:00
A remény földje
finn romantikus filmdráma, 2018
20:00
Az esküvő félreszervező
német vígjáték, 2017
20:30
Ed Wood
amerikai életrajzi film, 1994
20:50
Columbo: A gyönyörű gyilkos
amerikai krimi, 1973
Hétfő este Galla Miklós önálló színházi estje a TRIP Hajón! Tene, animáció és humor. #nemaradjle @tripbudapest @gallamiklos #gallamiklos #szinhazajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.