A galaxis őrzői vol. 2.

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (18)
A válogatáskazi sokáig a romantikus vígjátékok kiváltsága volt, aztán jött Űrlord és minden megváltozott. A „Marvel univerzum” szókapcsolat is értelmet nyert, hiszen addig csupa földhözragadt történetet láttunk.
A Pán Péter-szindrómában szenvedő Peter Quill által vezetett csapatot hamar a szívünkbe zártuk és türelmetlenül vártuk a folytatást. Ólomlábakon járt az idő, lassan csepegett az információ, de most újra itt vannak. Ami a cselekményt illeti, csak néhány hónap telt el az előző találkozás óta. Ellenfeleik másodjára követik el azt a hibát, hogy alábecsülik őket, de valljuk be őszintén, az ember nem sokat néz ki ebből a szedett-vedett társaságból. Az erejük a meglepetésben rejlik. Még hogy a galaxis őrzői, egy kisbolygót sem bíznánk rájuk. Különös szerzetek ők, akikkel mostohán bánt az élet, a galaxis száműzöttei, ám valamiért mégis úgy döntenek, minden áron megvédik azt.
 
Míg az első részt az anya-fiú kapcsolat határozta meg, addig a folytatásban az apa-fiú viszonyon van a hangsúly, feltűnik Ego, de a többi karakter is megkapja a maga történetét, az alkotók azt ígérik, nem maradnak elvarratlan szálak. Érzelmi életük tehát tovább bonyolódik, miközben együtt nevelgetik a rakoncátlan facsemetét. Lesznek új szereplők is, Kurt Russell mellett tiszteletét teszi Sylvester Stallone is a moziban, ami jó szokás szerint még több kalandot, izgalmat, humort hoz nekünk. Ha eddig érdemes volt várni a legvégéig, akkor most még inkább az, nem kevesebb, mint öt pluszjelenet vár ránk.
Hujber
2017.04.27
|
Guardians of the Galaxy Vol. 2
amerikai sci-fi, 137 perc, 2017
Star-Lord és csapata ezúttal családi körbe keveredik, amikor a banda vezetőjének múltja rányomja a bélyegét a jelenükre.
Rendező:

James Gunn

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2017. május 4.
(21 kép)


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
18:15
A kis boszorkány
német fantáziafilm, 2018
18:15
Kitervelt románc
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:40
Páros mellékhatás
amerikai vígjáték, 2009 (ism.)
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.