120 dobbanás percenként

Robin Campillo rendező gyorsan belevisz minket a sűrűjébe. Filmje az Act Up nevű Amerikában induló szervezet franciaországi tagozatának mindennapi működésébe enged betekintést a kilencvenes évek elején, amikor a tagok még azzal voltak elfoglalva, hogy felhívják a világ figyelmét az AIDS veszélyeire és a védekezés fontosságára, valamint rávegyék a kormányt és a gyógyszergyárakat, hogy legyenek közreműködőbbek a fertőzöttekkel a gyógyterápiák és új fejlesztésű gyógyszerek kipróbálásában. Ehhez időnként radikális eszközöket vetettek be: betörtek tudományos konferenciákra és művérrel locsolták le a büféasztalokat, vagy beugrottak egy gyógyszergyár irodájába és művérrel kenték össze a falakat. 
 
A film egyszerre foglalkozik az Act Up tevékenységével és a szervezet belső vitáival, miközben ezzel párhuzamosan kiemel két tagot is, akik itt ismerkednek meg egymással, és bár fertőzöttek, szenvedélyes szerelmi viszonyba kezdenek. A 120 dobbanás percenként páratlan érzékenységgel mutatja meg egy haldokló fiatalember kapaszkodását az életbe és a szerelembe, és egy olyan korszakot, ami változást hozott magával az egész világban.