Jurassic World: Bukott birodalom

Nem írok le azzal túl nagy titkot, hogy az őslényparknak otthont adó sziget az új részben elpusztul (az ok: egy vulkánkitörés), hiszen ez már az előzetesekből is kiderül, márpedig ennél jobb dolog nem is történhetett volna ezzel a franchise-zal. Ugyanis amint kint vagyunk a megszokott közegből, érezhetően J.A. Bayona rendező (Árvaház, A lehetetlen) is felszabadul és a kreativitása szárnyalni kezd. Hirtelen a Jurassic World második része egy családbarát, de mégis rémisztő gótikus horrorrá válik, ahol nem egy gigászi dzsungelben, hanem egy zárt térben kell menekülni, és nem egy csapatnyi, hanem csupán egyetlen vérszomjas dinoszaurusz, az indoraptor elől. 
 
A rendező látható élvezettel tobzódik a műfaj közhelyeiben, és fordítja át őket őslény-kompatibilissé, és a jókedve a nézőre is ráragad: én úgy mosolyogtam végig a film második felét, mint annak idején gyerekként a Spielberg rendezte első dínós filmet. Hogy ennek ellenére miért nem tartom tökéletesnek a Jurassic World: Bukott birodalmat? Azért, mert erre csak a film második felében kerül sor. Előtte végig kellett néznem Nublar szigetének CGI-orgiába fullasztott, kétségtelenül látványos, de üres elpusztítását, ahol az alkotók láthatóan az egy percre eső dinoszauruszok terén akartak rekordot dönteni, és ez teljes mértékben lekötötte a kreativitásukat. A Bukott birodalom így kétarcú film lett: az unalomba fulladó első felét egy kalandos és izgalmakban gazdag második rész követi.