12 katona

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (12)
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után néhány órával az amerikai vezetés azonnali válaszcsapásról döntött: az afgán hegyek közé vezényeltek egy tizenkét katonából álló elit alakulatot.
A komolyabb előkészítés nélkül bevetett kommandós egység vezetésével a háborút még sosem látott Mitch Nelsont (Chris Hemsworth) bízták meg, neki kellett elvezetnie a csapatot Mazár-e Sarifba és elvágni az al-Kaida utánpótlási vonalát. A WTC és az áldozatok emléke előtti tisztelgés újabb filmes attrakciója a kasszadöngető hősi eposzok készítésében jártas Jerry Bruckheimer (Top Gun, Armageddon, Pearl Harbor) producerkedésével született, a 12 katona cselekménye pedig bármilyen hihetetlen is, megtörtént eseményeken alapul. Szinte ott vagyunk a sziklás sivatagban a srácokkal, akikért szorítunk, a látvány és az akció mellé pedig már csak valami tanulságfélét kellett volna odakanyarintani így közel két évtizednyi távolságból.
zsinora
2018.03.02
|
12 Strong
amerikai akciófilm, 130 perc, 2018
9/11 után egy amerikai különleges osztagnak egy afgán hadúrral kell együttműködnie, hogy levadászhassák a tálibokat.
Rendező:

Nicolai Fuglsig

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2018. március 8.

Műsoron a TV-ben

HBO
 2019.05.04., szombat, 23:55
HBO 2
 2019.04.22., hétfő, 17:15
HBO 3
 2019.04.24., szerda, 22:45

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(19 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Filmek a TV-ben
20:00
Szárnyas fejvadász 2049
amerikai sci-fi, 2017
20:25
Timothy Green különös élete
amerikai filmdráma, 2012
20:25
Rocktábor
amerikai zenés film, 2008
20:30
Végzetes vonzerő
amerikai thriller, 1987
20:40
...és megint dühbe jövünk
olasz akcióvígjáték, 1978
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.