Kaliforniai rémálom

est.hu:
7/10
|
olvasói
6/10 (7)
Gyakran vádoljuk azzal a mai amerikai filmeket, hogy nem elég ambiciózusak. Ezzel szemben most itt van a Kaliforniai rémálom, aminek pont a túl nagy ambíció súlyával kell megküzdenie.
David Robert Mitchell rendező a Valami követ című horrorjának világsikere után gyakorlatilag szabad kártyát kapott. Azt forgathatott, amit csak akart, a finanszírozók sorba álltak, hogy nekik készítse el a következő filmjét. Ha a rendező biztonsági játékos, tuti újra a horror irányába fordul, ám ő nem kért a járt útból. A Kaliforniai rémálomban A nagy Lebowski keveredik a Beépített hibával és A hosszú búcsúval, sőt, hogy valami rémisztőt mondjak, még egy pindurnyi Southland Tales is keveredik a receptbe. 
 
Vérbeli Los Angeles-mozi tehát Mitchell filmje, ami üzenet szinten is nagyot akar markolni. Kritizálja a hipszter kultúrát és annak vadhajtásait (minden organikus, minden bio, mindenmentes…), kritizálja Hollywoodot és kritizálja a toxikus maszkulinitást is, ráadásul mindezt egy olyan krimibe ágyazza, ahol a főhős ugyan nyomoz, de nem igazán a saját képességeinek köszönhetően fejt meg dolgokat, hanem azok csak úgy megesnek vele. 
 
Sam (Andrew Garfield elképesztően sármos és laza) flörtölni kezd egy szomszédjában lakó lánnyal, ám mielőtt történne valami, az este véget ér számukra azzal, hogy másnap folytatása következik. Csakhogy másnap Sam a lány hűlt helyét találja, sőt még a bútorai is eltűntek a lakásából. Ez a kiindulópontja a Kalifornai rémálomnak (a cím találó: Mitchell a horroros gyökereiből annyit megőrzött, hogy elképesztően vad és ijesztő álomképekkel operál), ami egy nagyon szerethető és egyedi hangulatú alkotás, csakhogy nem lehet letagadni azt sem, hogy túl sokat akar markolni. Ez egy igazi káoszfilm, de a kedvelhető fajtából. 
Tulu
2018.08.21
|
Under the Silver Lake
amerikai krimivígjáték, 139 perc, 2018
Samet teljesen magával sodorja egy milliárdos mogul meggyilkolásának ügye, és egy gyönyörű lány rejtélyes elrablása.
Forgalmazza: Cinetel
Bemutató: 2018. augusztus 23.
(3 kép)


Film premierek

Kölcsönlakás

magyar vígjáték, 98 perc, 2019

Hidegháború

angol-francia-lengyel romantikus filmdráma, 88 perc, 2018

Boldog halálnapot! 2.

amerikai horror, 100 perc, 2019

Az a nap a tengerparton

angol romantikus filmdráma, 110 perc, 2017

A Maria Callas-sztori

francia dokumentumfilm, 119 perc, 2017

Alita: A harc angyala

amerikai-argentin-kanadai sci-fi, 122 perc, 2018
Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Filmek a TV-ben
18:20
Godzilla
amerikai fantasy, 1998
18:20
A sármőr
dán film, 2017 (feliratos)
18:50
A bűn árfolyama
amerikai-német thriller, 2008
18:50
Brigsby mackó
amerikai film, 2017
18:50
Legyőzhetetlen
amerikai dráma, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.