Kaliforniai rémálom

David Robert Mitchell rendező a Valami követ című horrorjának világsikere után gyakorlatilag szabad kártyát kapott. Azt forgathatott, amit csak akart, a finanszírozók sorba álltak, hogy nekik készítse el a következő filmjét. Ha a rendező biztonsági játékos, tuti újra a horror irányába fordul, ám ő nem kért a járt útból. A Kaliforniai rémálomban A nagy Lebowski keveredik a Beépített hibával és A hosszú búcsúval, sőt, hogy valami rémisztőt mondjak, még egy pindurnyi Southland Tales is keveredik a receptbe. 
 
Vérbeli Los Angeles-mozi tehát Mitchell filmje, ami üzenet szinten is nagyot akar markolni. Kritizálja a hipszter kultúrát és annak vadhajtásait (minden organikus, minden bio, mindenmentes…), kritizálja Hollywoodot és kritizálja a toxikus maszkulinitást is, ráadásul mindezt egy olyan krimibe ágyazza, ahol a főhős ugyan nyomoz, de nem igazán a saját képességeinek köszönhetően fejt meg dolgokat, hanem azok csak úgy megesnek vele. 
 
Sam (Andrew Garfield elképesztően sármos és laza) flörtölni kezd egy szomszédjában lakó lánnyal, ám mielőtt történne valami, az este véget ér számukra azzal, hogy másnap folytatása következik. Csakhogy másnap Sam a lány hűlt helyét találja, sőt még a bútorai is eltűntek a lakásából. Ez a kiindulópontja a Kalifornai rémálomnak (a cím találó: Mitchell a horroros gyökereiből annyit megőrzött, hogy elképesztően vad és ijesztő álomképekkel operál), ami egy nagyon szerethető és egyedi hangulatú alkotás, csakhogy nem lehet letagadni azt sem, hogy túl sokat akar markolni. Ez egy igazi káoszfilm, de a kedvelhető fajtából.