Vetítések

Pókember – Irány a Pókverzum

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (5)
Erős szkepticizmussal fogadtam, hogy az élőszereplős Pókember mellé a Sony egy animációs változatot is bevet, de ami első ránézésre szimpla pénzgyűjtő hadműveletnek tűnt, arról kiderült, hogy nagyon is helyén van a szíve.
A képregények világában már egy ideje ismerik a jelenséget, hogy ugyanazon szuperhősnek több különböző mutációja létezik, melyek akár párhuzamosan futnak egymás mellett. Az ebben rejlő lehetőségeket a filmek világában eddig nem használták ki, ám mivel a szuperhőstörténetek népszerűsége a jóslatokkal ellentétben nem akar alábbhagyni, így csak idő kérdése volt, hogy Hollywood ebbe is belekóstoljon. A dolog persze érthető: így ugyanabból a jól bejáratott névből lehet dupla (tripla stb.) annyi pénzt és filmet kisajtolni. 
 
A Sony animációs stúdiójának pókfilmje nem kötődik a Marvel Univerzumhoz, egy teljesen önálló, a saját lábain álló alkotás, vagy divatosabban mondva spin-off, ami egy önmagában kerek történetet mond el arról, hogy mi történik akkor, ha egy dimenziókapu kinyitásakor több párhuzamos dimenzió kavarodik egybe, és a sok dimenzió különböző Pókembere egy csapatban találja magát. Zavarosnak hangzik? Van benne valami, de a film olyan erővel diktálja a tempót és a képregényes animációs stílust (még szövegbuborékokat is kapunk), hogy könnyen megbocsátjuk neki az alibisztorit. Ráadásul az idős Pókemberben, a noir Pókemberben vagy a Pókmalacban (!!!) rejlő lehetőségeket nagyon ügyesen használja ki, teli van okos poénokkal és kikacsintásokkal, és Pókember kamasz énjét és az ezzel járó élethelyzeti viszontagságokat is ügyesen aknázza ki. 
Tulu
2018.12.07
|
Spider-Man: Into the Spider-Verse
amerikai animációs film, 117 perc, 2018
Pókember néhány párhuzamos dimenzión átutazva összefog a többi dimenzió Pókembereivel egy olyan fenyegetés ellen, ami mindnyájukra végzetes lehet.
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2018. december 13.
(11 kép)


Film premierek

Üveg

amerikai akcióthriller, 129 perc, 2019

Tű, cérna, szerelem

francia-indiai filmdráma, 99 perc, 2018

Kurszk

belga-luxemburgi filmdráma, 117 perc, 2018

Az átkelés madarai

dán-kolumbiai-mexikói gengszterfilm, 125 perc, 2018
Játék
Egy szép történetet, ami arról szól, hogy teljesen mindegy, hány évesek vagyunk, milyen rondának vagy szerencsétlennek születtünk, hol élünk és mennyi pénzünk van, mindannyiunknak szüksége van valakire, aki megért minket és törődik velünk.
Filmek a TV-ben
18:10
A Da Vinci-kód
amerikai thriller, 2006
18:10
Csokoládészív
német vígjáték, 2008
18:25
Missouri fejvadász
amerikai western, 1976
18:25
Dreamgirls
amerikai musical, 2006
18:45
Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi
amerikai-ausztrál akcióvígjáték, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.