Vetítések

Rossz versek

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (39)
A szakítás utáni depresszió még sosem volt olyan szórakoztató, mint Reisz Gábor második nagyjátékfilmjében.
Reisz Gábor rendező nem ijedt meg a saját árnyékától. Bár tudta, hogy a filmje alapötlete igencsak hasonlít első nagyjátékfilmjére, a fillérekből készült, majd hatalmas sikert aratott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanra, őt ez nem tántorította el. Tudta, hogy a két film között bőven van annyi különbség, hogy a Rossz versek megállja a helyét azután is, ha valaki már látta a VAN-t, legfeljebb azt érezhetjük majd, hogy ez egyfajta folytatása, kiterjesztése vagy akár kivirágzása az ott megkezdett stílusnak és tartalomnak.  
 
Tamást elhagyja a csaja, és ő csalódottan tér haza Párizsból. Nem tudja feldolgozni, mi történt vele, és a régi kapcsolatait, és ezeken keresztül a teljes eddigi életét átgondolva próbál egyről a kettőre jutni, és rájönni arra, mit ronthatott el. Mindezt az idősíkok között vadul váltakozva követhetjük figyelemmel, amit jól jelez, hogy Tamás karakterét összesen négy színész (köztük maga az író-rendező Reisz) alakítja. 
 
A Rossz versekben van valami Woody Allen önelemző/önsanyargató hozzáállásából, valamint Michel Gondry formai játékosságából is, de lassan elmondhatjuk, hogy Reisz egy teljesen saját, messziről felismerhető formanyelvet dolgozott ki. Egyetlen pechje van: mondanivalójában ez a filmje is annyira magyar, annyira nekünk, magyar nézőknek szól, hogy nehezen elképzelhető, hogy külföldön nagy sikert arasson. Persze ettől még a Rossz versek magyar szemmel egy rendkívül szórakoztató, vicces és megható mestermű marad. 
Tulu
2018.12.18
|
magyar vígdráma, 97 perc, 2018
A 33 éves Tamást összetöri, amikor a barátnője elhagyja őt. Visszamenekül az emlékeibe, és azon morfondírozik, hogy tényleg csak azután képes igazán szeretni valakit, miután elveszítette az illetőt?
Rendező:

Reisz Gábor

Forgalmazza: Cirko Film
Bemutató: 2018. december 27.
(6 kép)


Film premierek

Így neveld a sárkányodat 3.

amerikai animációs film, 104 perc, 2019

Zöld könyv – Útmutató az élethez

amerikai életrajzi dráma, 130 perc, 2018

Dermesztő hajsza

angol akcióthriller, 119 perc, 2019

Alelnök

amerikai életrajzi dráma, 132 perc, 2018
Játék
Február 28-tól érkezik a magyar mozikba az Király Levente Piedone nyomában című portréfilmjének kibővített moziváltozata, amely az eddigi legátfogóbb portréfilm Bud Spencer életéről.
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
P
22
18:05
A történet
amerikai filmdráma, 2018
18:05
Fenyvesek úrnője 2.
német-osztrák romantikus dráma, 2013
18:15
James Bond: Soha ne mondd, hogy soha
angol-amerikai akciófilm, 1983
18:30
Apád-anyád idejöjjön!
amerikai vígjáték, 1998
18:40
Élőben Bagdadból
amerikai háborús filmdráma, 2002
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.