Szigorúan piszkos ügyek 3.

olvasói
7/10 (1)
Remélem, még mindenki lendületben van a Szigorúan piszkos ügyek-trilógia második részének két héttel ezelőtti bemutatóját követően, és már izgatottan várja, hogy a jóképű hongkongi sztárok (nevezetesen: Andy Lau és Tony „Alain Delon” Leung) visszatérjenek a vászonra.


Kettejük jelenlétének hiányától szenvedhettünk ugyanis a második részben, hiszen ott az első részhez képest visszaugrottunk az időben, és az általuk az első epizódban alakított karakterek (Ming és Yan) ifjúkori kiadását nem ők alakították.

Most azonban visszatérünk az első részhez, annak folytatását-kiteljesítését kapjuk. Vagyis aki fel akar kicsit készülni a harmadik rész befogadására, az első részt ismételje otthon át (DVD-n megjelent), mert annak trükkös története bonyolódik itt tovább.

A harmadik rész két szálon halad. Az egyik Yan (Tony Leung) halála előtt fél évvel játszódik - ennek köszönhető, hogy három olyan sztárt is újra láthatunk, aki az első részben már távozott a másvilágra. E történetrészből megtudhatunk kedves és romantikus részleteket Yan és pszichológusnőjének kapcsolatáról, amit a trilógia hívei bizonnyal örömmel fogadnak majd.

A másik szálon pedig Ming (Andy Lau) sorsát követhetjük Yan halála után 10 hónappal, amint karrierjét, magánéletét és személyiségét egyaránt a teljes széthullás fenyegeti. Az első részben megkezdett skizofrénia motívuma itt rendkívüli magasságokba jut, mivel Ming annyira szeretné magáról elhitetni és elhinni, hogy valójában ő a „jófiú”, hogy néha már azt képzeli, hogy ő valójában Yan...

A harmadik rész meglepő módon magas színvonalon teljesíti ki az első rész történetét. Sok újítás ugyan nincs benne, de akinek bejött az első rész, az a befejezéssel is elégedett lesz, mert egy-két meglepetés még e harmadik epizódra is maradt.
recenzor
2004.09.16
|
Wu jian dao 3
hongkongi gengszterfilm, 118 perc, 2003
Az első rész eseményeinek kiteljesítése, folytatása. Egyfelől Yan és a pszichológusnő románca, másfelől Ming totális becsavarodása.
Forgalmazza: Mokép
(6 kép)


Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri Sue Annt, a magányos nőt, hogy vegyen neki és pár barátjának piát, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Filmek a TV-ben
18:10
18:30
Rocky
amerikai filmdráma, 1976
18:35
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:40
A szentfazék
amerikai életrajzi film, 1998
18:50
Teheráni tabuk
námet-osztrák animációs film, 2017
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.