Vetítések

Eksztázis

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (20)
Miután megtekintetted minden idők egyik legdögösebb filmes táncjelenetét, jutalmul alászállhatsz a pokolba.
Gaspar Noé az európai mozi egyik nagy provokátora, aki imádja feszegetni a befogadói határokat, legyen szó pornográfiába hajló szexjelenetről, iszonyúan elvont drogos tripről vagy szélsőséges erőszak-ábrázolásról. Nem állítom, hogy új filmje, az Eksztázis mentes lenne az extrémitásoktól, de az biztos, hogy az eddigi legnézőbarátabb munkája, míg ha olyasmit eszem ágában sem lenne mondani, hogy a direktor engedett volna a kommersz csábításának. Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy eleve vonzó egy film, aminek a teljes szereplőgárdája pompás testű, tehetséges táncosokból áll, és már az elején egy olyan tánckoreográfiát láthatunk benne, hogy már önmagában ettől leesett állal távozhatunk a moziból. 
 
Azonban az Eksztázis nem elégszik meg a gyönyörrel, borzongatni is akar. A főpróbára összegyűlő táncosok egy közös italozással ünneplik meg az eredményes munkát, csakhogy az egyikük a többiek tudtán kívül hallucinogén droggal keveri fel a közös piát, és mivel nem spórol az adagokkal, az egész társaság masszívan beáll. Az ebből bekövetkező pánikhelyzet a legrosszabbat hozza ki a táncosokból, és nem túlzás azt mondani, hogy Noé a film második felében ránk szabadítja a földi poklot. Kaotikus, az embereket állattá kifordító filmje nem szűkölködik a sokkoló jelenetekben, az pedig különösen izgalmassá teszi, hogy a rendezőt egy valóban megesett, kilencvenes évekbeli eset inspirálta.  
Tulu
2019.04.05
|
Climax
amerikai-belga-francia horror, 95 perc, 2018
Egy társulat ünneplése igazi rémálomba vált át miután rájönnek, hogy valaki a sangriájukba rengeteg LSD-t kevert.
Rendező:

Gaspar Noé

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2019. április 11.

Vetítések


Linkek


Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(8 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A törvény embere, Luke Hobbs és a kitaszított Deckard Shaw szövetségre lépnek, amikor egy kibernetikailag felturbózott ellenség fenyegeti az emberiség jövőjét.
Filmek a TV-ben
18:10
Carter edző
amerikai dráma, 2005
18:15
Sorsjegyesek
amerikai romantikus vígjáték, 1994
18:40
A múmia
amerikai kalandfilm, 1999
18:50
Bordertown - Átkelő a halálba
amerikai thriller, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.