Feketék fehéren

olvasói
9/10 (2)
A népes Wayans család első fecskéi Legyél barom című opusukkal raktak fészket Hollywood ormain, és azóta igen nagy a megbecsülésük. Méltán, hiszen olyan darabokkal építették karrierjüket, mint a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson, illetve annak folytatása.
A Wayans família legfrissebb terméke - miként a családi összeesküvés legjava - vígjáték, ráadásul ez is hozott anyagból készült, de ne ijedjünk meg, az új mű magasan übereli az eddigieket. Ezúttal a trendi és kortárs darabok - mint a Sikoly vagy a A rémület éjszakája - helyett Billy Wilder Van, aki forrón szereti című, négy és fél évtizede született klasszikusa ihlette meg az alkotókat, ráadásul ahelyett, hogy szimplán lemásolták volna az eredeti mozi fordulatait és poénjait, igyekeztek valami sajátságosat betenni a közösbe. 
 
A sztoriról csak annyit, hogy centrumában két szerencsétlen FBI-ügynök áll, akiknek egy fatális esemény következtében női álcát kell ölteniük ahhoz, hogy leleplezzenek egy szörnyű konspirációt. A leleplezés természetesen sikerrel jár, de míg bekövetkezik, számos konfliktussal kell szembenézniük hőseinknek. 
 
Hogy a Wayans fivérekbe genetikailag milyen mértékben van kódolva a humorérzék, azt itt most ne tárgyaljuk. Mindenestre visszafogták magukat, és a történet egyes pontjain hibátlan gegekkel is találkozni, mi több, alkalmasint a Wayans-művek esetében kötelező böfögős és altáji poénok is ülnek. Többet mondok: ezt a filmet kifejezetten megzabolázták az eddig kizárólag alpári humorban utazó Wayansok, úgyhogy egy-két eredetibb geggel is találkozni benne. Ez itt most tényleg nem vicc, komolyan mondom.
Homolka
2004.10.04
|
White Chicks
amerikai vígjáték, 109 perc, 2004
Szerepcserés vígjáték a Wayans fivérektől, akik a nagy bohóckodásban már azt sem tudják, fiúk vagy lányok, feketék vagy fehérek.
Színész:

Marlon Wayans
(Marcus Copeland)

Shawn Wayans
(Kevin Copeland)

Jaime King
(Heather Vandergeld)

Frankie Faison
(Elliott Gordon)

Lochlyn Munro
(Jake Harper)

John Heard
(Warren Vandergeld)

Busy Philipps
(Karen)

Terry Crews
(Latrell Spencer)

Jennifer Carpenter
(Lisa)

Forgalmazza: InterCom

Műsoron a TV-ben

Paramount Channel
 2019.08.17., szombat, 18:45

Linkek



Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
18:10
Szőlőskerti szerelem
amerikai romantikus film, 2016
18:15
Thor és az óriások
német-izlandi-svéd animációs film, 2011
18:15
Óz, a hatalmas
amerikai fantasy, 2013
18:15
Nevettess vagy meghalsz
finn történelmi film, 2018
18:30
Kutyák és macskák
amerikai családi vígjáték, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.