Richard Jewell balladája

Amikor Richard Jewell 1996-ban Atlantában, az olimpia egyik bemelegítő rendezvényén felfedezett egy hátizsáknyi bombát és a rendőrök segítségével elkezdte evakuálni a koncertet, rengeteg emberéletet mentett meg. Összesen három napig élvezhette csak azt, hogy egy ország kezelte őt hősként. Aztán a sajtó megszellőztette, hogy Jewell az egyik gyanúsítottja a támadásnak, és gyanújuk szerint ő maga telepítette az általa felfedezett bombát, hogy aztán később hősként ünnepeltethesse magát. Mivel a férfi meglehetősen furcsa, különc figura volt (2007-ben elhunyt), az anyjával élt, rajongott a puskákért és egyszer régen rendőrnek adta ki magát, a karaktere illett a magányos merénylő profilba, így az FBI még azután is kitartott – részben azért, hogy ne égesse be látványosan magát –, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá vált a gyanúsítottjuk ártatlansága. 
 
A 89 éves Clint Eastwood ezt a folyamatot mutatja be precíz részletességgel és nagy igazságérzettel: egy percig nem titkolja, hogy kivel szimpatizál. Ezzel nincs is baj, csak az a gond, hogy míg a főhősei (Jewell, valamint a férfi édesanyja és ügyvédje) karakterét aprólékosan és hitelesen bontja ki, az antagonisták (egy rámenős újságírónő és egy FBI-ügynök) csupán karikatúrák maradnak. Ettől azonban a Richard Jewell balladája még egy felkavaró, erős dráma marad ragyogó színészi alakításokkal, ami némi odafigyeléssel akár mestermű is lehetett volna.