Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen
|
olvasói:
9/10 (12)
Tény, hogy a sci-fi horror műfajának legjobban kitalált, gonosz lényei akár meg is mérkőzhetnének egymással, mondván, hulljon a férgese, győzzön a rosszabbik. Az is tény, hogy a Halál - pontosabban az Idegen - és a Ragadozó párharcának volt előzménye, hiszen a Ragadozó 2-ben az űrből jött vadász trófeái közt ott szerepelt egy idegenfej is.
Így lett, hogy amikor végképp eldőlt, egyik szériának sem lesz több folytatása, végre összeeresztették a két Izét. És bár a legtöbben bőven megelégedtünk volna azzal, hogy sima pankrációt lássunk a két impozánsan gusztustalan faj egyedei közt, a biztonság kedvéért kapunk egy alibi sztorit is. 
 
Eszerint egy dúsgazdag milliomos csapatot vezet az Antarktiszra, ahol ősi civilizáció nyomait fedezték fel a jég alatt. Csakhogy a bazi nagy piramis pont az idegenek költőhelye, ahová hőseinkkel egy időben érkezik egy ragadozó kommandó, hogy levadásszák nemes ellenfeleiket, és amikor megindul a harc, a pici emberek mindkét félnek csak útban vannak. Innentől a film hozza, amit egy nyálas szörnyek összecsapásáról szóló opusz hozhat, illetve egy kicsit kevesebbet.  
 
Paul W. S. Anderson (Resident Evil - A Kaptár) rendező ugyanis tehetségben még a közelében sem jár a projekten korábban dolgozó Ridley Scottnak, James Cameronnak vagy akárki másnak. Bár maga a film elég dögösen néz ki, az egy szikkadt Lance Henriksent leszámítva nincsenek igazi színészek, a nagy csaták, amelyekre úgy vártunk rövidek és gyengén koreografáltak, az emberek leöldösése pedig túl gyors és fantáziátlan. Mert ha már hullniuk kell, akkor hulljanak el büszkén, rengeteg szenvedés közepette - ezért nézünk horrort, nem igaz? 
 
De a két halálos alapfigurát, a fémpáncélos predátorokat és a savtól csöpögő, rovartestű idegeneket annak idején olyan jól kitalálták, hogy ha az egész film alatt mást se csinálnának, csak női bugyik közt böngésznének az Aranypókban, már azt is simán megérné végignézni.
Vízer
2004.10.28
|
AVP: Alien vs. Predator
amerikai horror, 101 perc, 2004
Végre egymásnak eshetnek a horrortörténelem legendás szörnyetegei, két félidő között pedig kedvükre apríthatják az Antarktiszra vetődött balszerencsés kutatócsapat tagjait. Vér, sav és szenvedés!
színész:

Sanaa Lathan
(Alexa Woods)

Raoul Bova
(Sebastian de Rosa)

Lance Henriksen
(Charles Bishop Weyland)

Ewen Bremner
(Graeme Miller)

Colin Salmon
(Maxwell Stafford)

Tommy Flanagan
(Mark Verheiden)

Agathe De La Boulaye
(Adele Rousseau)

Forgalmazza: InterCom
1 komment|Szólj hozzá!
Szerintem nagyon jó ez a film!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nekem nagyon bejött!
Az összes része nagyon jó!!!!!!!!!!!!
zoszi2
|
2009-03-16 21:18:04
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2014. július 24., csütörtök

Kinga, Kincső

Repcsik: A mentőalakulat

amerikai animációs film, 90 perc, 2014

A pap gyermekei

horvát vígjáték, 93 perc, 2013

A megtisztulás éjszakája: Anarchia 1

amerikai thriller, 90 perc, 2014

A majmok bolygója - Forradalom 2

amerikai akció-sci-fi, 131 perc, 2014

A házmester

francia vígdráma, 97 perc, 2014
Frank egy furcsa kiejthetetlen nevű indie banda frontembere, de nem csak emiatt különleges, hanem azért is, mert éjjel-nappal egy hatalmas papír maszkot visel a fején.
A Vizes Város, Budapest szünidei alkotópályázat 2. akciónapja két helyszínen, a Rácz-fürdőben és a Irgalmasok Veli Bej Fürdőjében várja július 27-én az érdeklődőket.
Eperjes lelkiismerete
Balogh Gyula
(Népszava)
A művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek illene megértenie.
1
Nagyot és szépet, emberit s magyart
Földváry István
(Közbeszéd)
Megtépázott közösségünkben még mindig ott parázslik az igény a magyarság közös megélésére, akár ilyen szimbolikus gesztusokkal is.
4
1
H
21
K
22
Sze
23
18:05
A legyőzhetetlen
amerikai-angol-ír-német filmdráma, 2001
18:15
Birkanyírás 2
amerikai vígjáték, 2004
18:30
Az utolsó csavar
amerikai filmdráma, 2012
19:00
Hipervándor
amerikai sci-fi, 2008
19:05
Thor: Sötét világ
amerikai fantasy, 2013
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.