A tűzből nincs kiút

olvasói
(0)
Tűzoltók akcióban - igen hálás téma, a legeslegkorábbi filmkészítők is jól tudták ezt. Már az ősfilm idején is találunk emlékezetes filmsikert, mely a lánglovagok mozgalmas életét és hősies küzdelmét mutatja be - akkor persze még néma és fekete-fehér képeken. A tűzoltótörténeteknek a XXI. század elején - éppen száz évvel ama korai tűzoltós sikerfilm születése után - szeptember 11. és az akkor hősies szolgálatot teljesítő New York-i tűzoltók újfajta aktualitást adtak.
A Tűzből nincs kiút pedig nem kevesebbet szeretne, mint maximálisan kiaknázni a témában rejlő akció-, veszély-, dráma- és hősiesség-lehetőségeket, s végül mindez már-már túlzottan jól sikerül. A történet keretét (természetesen) egy gigantikus tűzoltás adja. A tűzoltócsapat egy hatalmas raktárépületben menti a menthetőt, miközben egyiküket - miután életét kockáztatva megmentett egy embert - a tűz elvágja a társaitól. Sérülten, egy megközelíthetetlennek látszó épületrészben várja, hogy kiszabadítsák, s a társak mindent meg is tesznek ennek érdekében. 
 
A reménytelennek látszó helyzetbe került Jack (Joaquin Phoenix - A falu, Jelek) lesz tehát központi hősünk, kinek tűzoltói hősiességben, férfias barátságokban, kollegiális jókedvben és családi idillekben gazdag múltja elevenedik meg flashbackkek segítségével, párhuzamos idősíkot és történetszálat alkotva a mentési akció eseményeivel. 
 
Láthatjuk a kezdő tűzoltó első napját a tűzoltó-hadiszálláson, hol a bölcs és igazságos főnök (John Travolta) és daliás csapata férfias tréfákkal avatja be az újoncot. Látjuk barátságok születését és barátok hősi halálát. Látunk boldog családot és rettegő feleségeket, akiknek mindig a legrosszabbra is számítaniuk kell. Vagyis teljességgel kiszámítható dolgok történnek, miközben a teljességgel kiszámíthatatlan tűz egyre közeledik hősünk felé. 
 
A hivatásszeretet, a hősies önfeláldozás és a becsülettel kidolgozott pirotechnikai és kaszkadőrteljesítmény iránt fogékony nézőknek ajánljuk különösen a filmet, s azoknak, akik azt hitték, hogy Amerikában még 2001. szeptember 11. után is minden film happy enddel zárul.    
Odor Emilia
2005.01.13
|
Ladder 49
amerikai filmdráma, 105 perc, 2004
Jack Morrison a város legmerészebb tűzoltója: mindig a veszély legmélye felé siet. Amikor bennragad egy lángoló felhőkarcolóban, lepereg előtte az egész élete...
Rendező:

Jay Russell

Forgalmazza: InterCom


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Margitte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.