A kör 2.

olvasói
7/10 (12)
A videókazetta, amely a halálba űzött oly sok lányt és fiút a három éve készült A kör című horrorban, nem tűnt el, sőt másolással még szaporodásnak is indult, főleg, amióta többen is rájöttek, hogy mentesülnek az átok alól és így életben maradhatnak, ha valaki mással megnézetik, mielőtt letelne az a bizonyos egy hét.
Rachel Keller, a kíváncsi természetű újságíró hiába költözött át kisfiával Oregonba, a csendes kisváros békéjét megzavaró rejtélyes haláleset körülményei kísértetiesen emlékeztetik a fél évvel korábbi eseményekre, amelyeket legszívesebben már elfelejtett volna. Nincs más hátra, újra szembe kell néznie a kútba veszejtett, démoni kislánnyal, Samarával, aki már nem elégszik meg a lázálomszerű videomontázzsal, hanem Rachel kisfiát, Aident felhasználva sokkal sötétebb terveket akar megvalósítani. Rachel merész kötéltáncba kezd az élet és a halál határmezsgyéjén, miközben újabb részleteket sikerül kiderítenie Samara származásáról. 
 
Míg A kör a történet japán filmváltozatának (amely maga is könyvadaptáció volt) első részét dolgozta fel cseppnyit merítve a második rész tartalmából, addig A kör 2. a japán verzióhoz képest teljesen új nyomvonalon halad, a hollywoodi folytatástechnikát illetően viszont teljesen hozza a formát. Az eredeti sikerreceptet csavargatja tovább: ugyanaz a hátborzongató atmoszféra, rideg színvilág és a víz fenyegető jelenléte uralkodik, ismétlődnek szituációk (például a kaland a kút mélyén), karakterek (például a segítőkész férfiember, aki jobbat remél, mint, amit kap), lovak helyett pedig szarvasok viselkednek nagyon furcsán. A rendezéssel magát Hideo Nakatát, a japán Kör-filmek rendezőjét bízták meg, de a produkción ez a plusz nemigen érződik; egy kevéssé ötletes, de igényesen kivitelezett, izgalmas kísértetfilmet láthatunk.
nelson
2005.03.24
|
The Ring Two
amerikai horror, 111 perc, 2005
A videó démona visszatér a tévéképernyőkre, az oknyomozó újságírónő a kútba, kisfia pedig újra rémeket lát. A japán horror amerikai remake-jének folytatása, ami nem a folytatás remake-je.
Rendező:

Hideo Nakata

Színész:

Naomi Watts
(Rachel)

David Dorfman
(Aidan)

Simon Baker
(Max Rourke)

Sissy Spacek
(Evelyn)

Elizabeth Perkins
(Dr. Emma Temple)

Gary Cole
(Martin Savide)

Ryan Merriman
(Jake)

Emily VanCamp
(Emily)

Kelly Stables
(Evil Samara)

Forgalmazza: UIP-Duna Film


Film premierek

A vágyak szigete

amerikai horror, 110 perc, 2020

Sonic, a sündisznó

amerikai-japán-kanadai kalandfilm, 99 perc, 2020

Közel a horizonthoz

német romantikus filmdráma, 109 perc, 2019

A boldogságvirág

angol-német-osztrák sci-fi, 105 perc, 2019
Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
King Kong
amerikai akciófilm, 1976
18:15
Szivárvány
dominikai film, 2017
18:25
A könyvelő
amerikai akciófilm, 2016
18:25
Jurassic Park
amerikai akció-kalandfilm, 1993
? Derkó 2020 - a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása #art #youngartist #kiállítás
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.