Carter edző

olvasói
9/10 (13)
A Carter edző az elején és a végén pont ugyanolyan, mint bármelyik korábbi kosaras film (A legjobb dobás, Csont nélkül): vannak benne felemelő és megható, feszült és vidám pillanatok.


Ám a film lényege különbözik a szimpla sportfilmektől („megnyeri-e a kosárcsapat a bajnokságot?”), mivel ez egy szociálisan érzékeny kosaras film, ahol nemcsak a labdák pattognak, hanem az idézetek és a kényes kérdések is.

Az igaz történet alapján készült munkában Ken Carter (Samuel L. Jackson) hosszú évek után tér vissza korábbi középiskolájába, hogy átvegye a kosárcsapat edzését. Az edző nem mindennapi ember: nem elég, hogy élete nőiről nevezi el a fiúkkal begyakoroltatott cseleket, de még egy tanulmányi szerződést is aláírat mindegyikükkel, amelyben vállalják, hogy csak akkor maradhatnak csapattagok, amennyiben elérnek egy minimális átlagot és részt vesznek minden tanórán. Csapatunk tagjai ugyanis 90 százalékban feketék, nagyrészt a gettóban laknak, így ha sportösztöndíjjal főiskolára kerülnének, az első diplomások lehetnének családjukban, ami kiutat jelenthetne a bandák, a drog, a börtön és a szegénység világából. A helyzetet az alkotók egy-egy kiragadott sorssal is demonstrálják, például egy bandatag latin sráccal, vagy egy fekete fiúval, akinek terhes barátnője és karrierje között kell választania.

Ezek után a szokásos úton halad a film: az új edző az addig lúzerkedő csapatból bajnokokat farag, meccset meccs után nyernek. Ám a valódi fordulópont akkor jön el, amikor - miután a fiúk nem tartották be a szerződés rájuk vonatkozó pontjait, és rossz jegyeket szereztek - az edző lelakatolja a tornatermet és nem engedi játszani játékosait. Válaszút elé kerül itt edző, csapat, tanári kar egyaránt - és a rendezőnek mindezt még elviselhető didaxissal sikerül tálalnia. Sajnos a film dramaturgiai csúcspontja után még elég sok minden vár ránk - ez azonban már ugyanazon forgatókönyv szerint működik, mint minden más becsületes sportfilm, azaz azon izgulhatunk, hogy megnyeri-e a csapat az utolsó meccset vagy nem.
fürkész
2005.05.25
|
Coach Carter
amerikai filmdráma, 136 perc, 2005
A szigorú, de igazságos Carter edző nemcsak kosárcsapata sporteredményét, de a játékosok tanulmányi sikereit is szem előtt tartja - és ennek érdekében a drasztikus lépésektől sem riad vissza. Hűség, kitartás, hárompontosok és dögös zenék.
Rendező:

Thomas Carter

Színész:

Samuel L. Jackson
(Ken Carter edző)

Rob Brown
(Kenyon Stone)

Robert Ri'chard
(Damien Carter)

Rick Gonzales
(Timo Cruz)

Channing Tatum
(Jason Lyle)

Texas Battle
(Maddux)

Antwon Tanner
(Worm)

Ashanti
(Kyra)

Denise Dowse
(Garrison igazgatónő)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
(15 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Nele Berlinben
német romantikus vígjáték, 2015
18:15
A rodeós
amerikai film, 2018
18:20
A szökevény
amerikai akciófilm, 1993
18:25
A múmia visszatér
amerikai akció-kalandfilm, 2001 (ism.)
18:30
A 22-es csapdája
amerikai háborús film, 1970
Ma este Cristina Branco a @momkult -ban. Portugál angyalhangú díva és fantasztikus zenészek veszik át a hatalmat a színpad felett. @cristinabrancoficial #cristinabranco #koncertajanlo #zeneajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.